Kívülről nézem magam néha,
hátha úgy többet láthatok.
Én nem vagyok hanyag, léha,
és meg nem tévesztenek látszatok.
Csak saját sorsomat rontom.
Másoknak, ha lehet, ti se ártsatok,
bár lehet, ezt hiába mondom.
Valami rág a szívem pitvarán,
így én is kifordulok önmagamból
olykor - ajtó fityeg így sarokvasán -,
majd magamra nézek hegymagasról.
Egy-egy nagyobb őrület után,
amikor ismét fehér féreg kóstol,
csak kábán bámulok és bután.
Ne bántsatok, hisz' nem bántottalak,
bár üvöltök néha, mint az állat,
amelyet egy sarokba szorítanak,
és senki sincs, akihez vethetne vállat.
Jobbról, balról magas falak;
rádöbben: többé nincs bocsánat;
támad, morog, vadul harap.
Nem tudok elvonatkoztatni attól,
ami eddig meg- (s nem) történt velem,
ami fontos volt, mind vádol:
mivé tettem saját életem,
ezért ily komor mind az énekem.
Ha élnék tőlem messze, távol,
nem lenne ennyi félelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.