Éveimnek nincsen árnya

                           Zajácz Edina: Husángos évek

Éveimnek régen nincsen árnya:
az elhagyottak nem virítanak,
az emlékekre úgy feszül egy hártya,
hogy fejemben ne sikítsanak.

Hisz' bűneimet másban sosem mostam,
s bot nem táncolt hátamon soha.
Múltban éltem sokáig, meg mostban,
s nem javultam: vagyok ostoba.

A félelem sem űz már engem többé,
asztal alá rég nem rejtezem,
vágyaim mind szétfoszlottak köddé,
lassan nem lesz mit felejtenem.

Hát ne üssön soha senki engem,
visszavágni már úgysem fogok.
Jövőmtől szívem már meg nem retten,
amíg végleg földre nem rogyok.