Sosem akartam az a férfi lenni

Sosem akartam olyan férfiként élni,
mindig sármosan, lazán és elegánsan,
akinek ezért nője azt is elnézi,
amikor néha a kádat telehányja,
mert válla széles, és karcsú a dereka,
magas homlokán világít az értelem,
súlyfeleslege meg soha sincs egy deka,
közelében meg sem érint a félelem.

Soha nem akartam az a férfi lenni,
aki nem beszél úgy, hogy "eccer", meg "ugyi",
akiről látod: nem fog korán elmenni,
ránézve nedvesedik rajtad a bugyi,
minden társaságnak mindenhol kedvence,
a nők mindig kacagnak frappáns élcein,
esténként olyan forró, mint a kemence,
amikor hosszan elidőzhetsz ércein.

Soha nem akartam az a férfi lenni,
aki bármilyen nőt könnyedén lefektet,
akinek egy esti kerékcsere semmi,
mert fél kézzel megold egy tucat defektet,
aki harmincat fut ötven fölött százon,
és úgy néz ki, akárcsak egy görög isten,
de kabátot nem ad rád, ha nem szólsz: fázom,
és bankbetétje senkinek nagyobb nincsen.

Soha nem akartam az a férfi lenni,
akinek nagy a kocsija és a háza,
ruhavásárláskor sem kérdi meg: mennyi?!
és eddig még sohasem volt lámpaláza,
aki a hálódat meglátja, s átlépi,
folyton ígéri neked, hogy majd megjavul,
és úgy hívja a kedvesét, téged: bébi,
és harisnyakötődtől mindig megvadul.

Soha nem akartam az a férfi lenni,
akinél a Földön sehol nincsen menőbb,
de akit kenyérre lehetne rákenni,
de csak, ha mindent megkapott tőled előbb,
de sok hibámon túlnőhetek, úgy hiszem,
és végül nagyszerű férfivá válhatok,
ha átlépve az összes gyengeségemen
két szép szemed végül mégis csak rám ragyog.