Ilyenkor, kösz, jól vagyok.
Nem fújnak zordon szelek,
kicsit korábban kelek.
Negyed óra séta csak,
majdnem mindent helyre rak:
halványul a rémálom,
amíg a rétet járom.
A levegő illat ár,
csacsog, dalol sok madár.
Talpam alatt, szerteszét
belepte a park füvét
gyermekláncfű egészen.
Ezt az egyet letépem.
Ráfújok és szerte száll,
s mintha mese szólna már,
a sok pehely kavarog,
szellő szárnyán gomolyog,
csillog tőle a világ,
és a rét csupa virág.
Így csillant meg egykoron
késő, téli alkonyon
szempilládon hópihe
- nem tudtam szólalni se -,
megbűvölten álltam ott.
Odébb lámpa ragyogott.
És a millió pehely
most a rétről elemel:
álmaimban visszajár,
újra szempilládra száll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.