Ha jönnek az éjjeli árnyak, a szívszakadás fenyeget.
Szervezed ügyletedet lassan Thanatosszal,
s egyre csak érzed a vágyat: nem éltél még eleget.
Bárhova nézel, nő a mocsok, meg a szenny csak,
és szívedben immár nincsen ellene gát.
Néha a pillanat adja, az érzés megcsap:
másik a jó út, itt te vagy a renegát!
Mégis a tollat fognád újra a kézbe:
hátha az írás majd csak felmelegít,
írni virágról, szép szeretőt megidézve,
mint a pohár bor, majd feledni segít.
És összemosódik a fejben a semmi a rosszal,
és jönnek az éjjeli rémek, hív a sötét.
Táncodat lejted lassanként Thanatosszal,
s józanul nézed: más még issza sörét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.