te ocsmány, és vériszamos!
A halál mégsem oly leverő,
ha az élet belénk tapos.
Soha nem volt még szerelem,
amely boldog véget ért.
Ami volt, azt nem feledhetem:
élettel fizetek mindenért.
Páncélba soha nem öltözött
még szívem, ha támadt a vágy,
mégis voltam sorstól üldözött,
sokszor üres maradt az ágy.
Ma már az élet vége felé,
jól tudom, nem illik mondani,
de odaállnék még a szerelem elé,
nyugalmamat elrontani,
hiszen már vár a temető,
az az ocsmány, vériszamos,
és ha nincs szerelem, leverő
az élet: céltalan, belém tapos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.