A korallról csak te jutsz eszembe,
látod, már ez is beteljesedett.
Én régen nem vágyom már keresztre,
bár egykedvem visszakeseredett.
Zátonyán szoknyád korall színének
lélek-hajóm megfeneklett, bizony,
csábíthatnának akár szirének,
ami körbe vesz, az csak az iszony.
Sötét a tenger, nem látok közel,
és távol sem pálmafás partokat.
Maradni éhhalál. Indulni kell?
A jövő vízbefúlást tartogat?
Zátonyodon már nem maradhatok.
Talán boldogabbak, akik vakok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.