Tíz éve, már kis szobámban élek,
Megszoktam, hogy egyedül vagyok.
A változásoktól mind jobban félek,
És itt másokat sem zavarok.
Négy fehér fal fogja körbe létem,
Kicsiny szobám üres és sivár,
Ajtó nincsen rajta résnyi sem,
Ablakán nem süt be napsugár.
De élni többé itt már nem tudok:
Falaim közt senki nem nevet,
Friss levegő nélkül megfulladok,
A négy fehér fal élve eltemet.
Meghalok, ha ajtót nem nyitok,
És nem sirat majd senki engemet.
Miután a napokban tanultam egy kicsit a szonettről, kissé kiegyengettem ennek a versnek kusza 9, 10 illetve 11 szótagból álló sorait egységes, 10 szótagos sorokra, de le nem akarom cserélni, ezért ide teszem a "javított" változatot:
VálaszTörlésTíz éve, hogy kis szobámban élek,
megszoktam, hogy egymagam vagyok.
Változástól egyre jobban félek,
és idebent mást nem zavarok.
Négy fehér fal fogja körbe létem,
kis szobácskám puszta és sivár,
nincsen rajta ajtó, apró rés sem,
ablakán sem süt be napsugár.
De már élni benne nem tudok:
falaim közt senki sem nevet.
Nincs levegőm, majd’ megfulladok,
négy fehér fal élve eltemet.
Jönne bárki, ajtót nem nyitok,
nem sirat majd senki engemet.
A következő változat még jobb, szerintem:
VálaszTörlésTíz éve, hogy kis szobámban élek,
Megszoktam már, hogy egyedül vagyok.
Változásoktól mind jobban félek,
És szobámban mást sem zavarok.
Négy fehér fal fogja körbe létem,
Kicsiny szobácskám üres és sivár,
Ajtó rajta nyitva résnyi sincsen,
és nem süt ablakán be napsugár.
De élni többé itt már nem tudok:
Mert falaim közt senki nem nevet.
Levegő nélkül majd megfulladok,
A négy fehér fal élve eltemet.
Meghalok, ha ajtót nem nyitok,
És nem sirat majd senki engemet.
Ebben már majdnem teljes a jambikus ritmus, egyenletesen 10 szótagosak a sorok.
Az "Ajtó rajta nyitva résnyi sincsen" sor tele van alliterációkkal, illetve hangcsoport ismétlődésekkel, mint ahogyan a "fehér fal" alliterációja mellett az "üres és sivár" sistergése is alliterál (bár nem szavak elején).