2010. május 10., hétfő

Emberszerkezettan

A vegyi elemek reakcióiban minden számítható:
a vegyérték arányok és elektronegativitás különbségek,
a töltés különbségek,
az ion- és atom méretek arányai
megszabják a vegyületek kötéseinek erősségét,
az ionrácsok konfigurációját és tartósságát.

Végy néhány atomot vagy iont, 

és megjósolhatod,
reakcióba lépnek-e egymással,
és, ha igen, 

milyen körülmények között,
és, hogy a reakcióhoz szükségük lesz-e katalizátorra.
Megbecsülheted, 

heves lesz-e reakciójuk, vagy lassú;
számíthatod, 

hogy ennek eredményeként mennyi energia szabadul föl.
Megjósolhatod, 

hogy az ily módon keletkező, új anyag stabil lesz-e,
vagy kis külső hatásra is könnyen felbomlik.

Vajon az emberi lélek mely ionméretének aránya,
milyen elektronegativitás- vagy elektromos töltéskülönbsége,
miféle belső polarizációja szabja meg,
hogy az ember-ionok véletlen, vagy katalizált találkozásai során, 
heves reakcióval vagy lassú folyamat révén
létrejön-e új szerveződési szint?
Hogyan jósolhatod meg, hogy ezen új szint keletkezése
milyen és mekkora mértékű boldogság-energia felszabadulással jár
és milyen tartós kötést hoz létre?
Vajon e kötések felszakadása majdan
melyik újból szabaddá váló vegyértékű ember-ionban
milyen mértékű boldogság-energia csökkenést okoz?

"A kérdések kérdése ez, s nem a lenni, vagy nem lenni"



7 megjegyzés:

  1. Nocsak! Átnyargalsz az én szakmámra???
    Amúgy megértettem a lényeget.

    VálaszTörlés
  2. Tudod, valaha geológusként kezdtem. Az meg ionrácsokkal alapoz.
    De a rím, s a ritmus nem jött ma össze, így csak a szabadvers forma él.

    VálaszTörlés
  3. Már dolgoznak rajta a tudósok, ha elég időd van ;)), megtudod a választ....

    VálaszTörlés
  4. Majd ha Lucifer új utakra vezet, s meglátom a falanasztert.

    VálaszTörlés
  5. Nehogy valaki azt képzelje, hogy azt hiszem, ez jó! Bár jónak szántam :)

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.