Újbeszél és permanens forradalom

"Nem egyszerűen arról van szó, hogy Magyarországon megtörtént a hatodik szabad választás" - nyilatkozta a győztes párt vezetője 2010. április 25. estéjén. "Ma forradalom történt a szavazófülkében".
Szavazófülke, mint forradalmi helyszín, ahol a tömegek erőszakos úton ragadják ki a hatalmat az
uralkodó osztály kezéből. Mindezt olyan ember szájából hallani, aki a marxista forradalom elmélettel homlokegyenest ellenkező társadalompolitikai nézeteket képvisel, enyhén szólva is furcsa. A küldetéstudatos "forradalmár" már Robespierhez, Dantonhoz, és Leninhez hasonlítja magát,
mikor kijelenti: "megértettük és diadalra vittük a magyarok történelmi álmát". A "forradalom" kifejezés egyébként a rendszerváltás óta része a jobboldali retorikának. Függetlenül attól, hogy a rendszerváltás nem új társadalmi formát hozott létre, és igényeiben egyre inkább a  korábbi ("polgári demokratikus") társadalmi forma előtti állapotot célozza meg, a forradalom kifejezést a történelemben nem szokás tárgyalóasztal mellett lejátszott hatalomátvételre alkalmazni, még kevésbé szavazófülkében megnyert választásra.
A "forradalom" kifejezés sulykolása ugyanolyan eleme a jobboldali propagandának, mint a "népi demokrácia" tautológiája volt a baloldali diktatúrának. Ha mindehhez még lenini küldetéstudat is társul, miszerint az egy Vezér a hivatott arra, hogy a nemzetet "kivívja süllyedésiből", már készen is áll az út az új típusú bolsevizmus felé.
"Rendszert váltani nem lehet" mondja a Vezér a történelemkiigazítás jegyében, "csak megbuktatni". A történelmet visszamenőleg is újra kell értelmezni, így minden nap a napi igényekhez megfelelő, új szlogent kell kitalálni. Húsz éve a rendszerváltó kerek asztalnál ott ült az az Orbán Viktor is, aki ma úgy nyilatkozik, hogy nem is volt rendszerváltás, hiszen azt nem lehet leváltani. Nem számít, hogy a retorika a rendszerváló "forradalmat" emlegette húsz éven keresztül, amivel nem új társadalmi rend jött létre, hanem egy régebbi állt vissza (ezt az eseményt a  történelemtudomány ellenforradalomként definiálja).
A politikai hatalom megragadásához és megtartásához újabb változatást kell bevezetni az újbeszélnek: Egy éjszaka alatt ki kell iktatni az elmúlt időszak retorikáját, és pillanatnyi céljainknak kell alárendelni a közbeszédet is.
A hatalom megragadásának és megtartásának csak egyik manipulatív eleme a nyelv - és a nyelven keresztül a gondolkodás - befolyásolása: a másik, legalább ilyen fontos eleme az ellenségkép kialakítása és fenntartása is. ha nincs ellenség, nincs ki ellen mozgósítani a népet, és nincs szükség az elhivatott Vezér iránymutatására. Ellenség pedig mindig van. A kommunistáktól, a nemzetközi imperializmuson keresztül (aminek egyébként a belső ellenség: a kommunisták a szekértolói), az antiszociális elemekeig bármi felhasználható. Lényeg: a megkülönböztetés: a Mi és az Ők közötti dichotómia egyértelműsítése.
A "forradalmak" másik jellemzője a hatalom koncentrálódása.  A nagy Francia Forradalomban is vérpadra küldték a vezérek saját harcostársaikat is. Ugyanez volt a jellemző a bolsevik forradalmakra is, elsősorban a fiatal Szovjet-Oroszországban, de Magyarországon is. Ennek jegyében indul meg  a tisztogatás a "forradalommal" hatalomra került kormányzópárt korábbi harcostársai között, és a hatalom koncentráció logikájából következően nem is áll meg jó darabig (Még meg sem történt valójában a jogi hatalom átvétel, Széles Gábor máris terítékre került. Folytatása következik.)
A "forradalmak" utóéletének további jellemzői, hogy a "népi kezdeményezés" sulykolása elválaszthatatlan a vátesz istenítésének sulykolásától. Nagy Francia Forradalom nincsen Danton és Robespierre nélkül, Nagy Októberi Szocialista Forradalom nincsen Lenin (Uljanov) nélkül, magyar rendszerváltó forradalom nincsen Orbán Viktor nélkül. A küldetéstudatos vezér saját maga előtt is tagadja, hogy intézkedései csak saját szűk érdekközösségének céljait szolgálnák. Robespierre, Lenin, majd Sztálin is meg volt győződve róla, hogy a belső ellenség, a forradalom "ancient regime"-ből visszamaradt ellenségeivel,  valamint a forradalom árulóival a közjó érdekében kell leszámolnia. Nem hiszem, hogy vitatni  lehetne: Orbán Viktort is belső meggyőződése vezérli, amikor a hatalom saját kezében történő koncentrálását látja az egyetlen, népét a válságból kivezető útnak. Ugyanez a küldetés tudat volt jellemző a történelem korábbi "forradalmi vezéreire", így Sztálinra, Mussolinire és Hitlerre is.
A "permanens forradalom" elmélete a sztálinizmus sajátja (és egyúttal rokonságot mutat a német nemzeti szocializmus és az olasz fasizmus permanens hevületével is): a forradalmat nem egyszeri aktusként, hanem folyamatos éberségként, készenlétként láttatta, a külső- és belső ellenség támadásaira  való folyamatos készültségként, élet és halál harcaként, az örök jó és az örök gonosz küzdelmeként általánosítva.
Ez a nézet terjed az újbeszélben, amikor Orbán Viktor permanens forradalomról beszél: Nem adórendszer módosítására, hanem "adóforradalomra" készül, nem az önkormányzati rendszer átalakítására (a hatalom bebiztosítása érdekében újra kell szabni az önigazgatási rendszert) készül, hanem a "vidék forradalmára", a minisztériumok hatalom koncentrációját: a "csúcsminisztérium"  létrehozását "tárca forradalomként" emlegeti.
Most csak reménykedhetünk, hogy Orbán Viktor forradalmi hevülete megmarad az újbeszél és a permanens forradalom izgalmának fenntartása szintjén, és nem jár majd a korábbi váteszekéhez hasonló tisztogatási akciókkal is.

E gondolatok Fazekas Csaba: Viharunk előjele? Forradalom... című, az Élet és Irodalom 2010.  május 7.-i számában megjelent cikke olvastán kapcsoltam Újbeszél című versemhez. Megpróbáltam a plágium bűnét elkerülni, amennyiben mégis ilyenben lennék bűnös, kérem a szerzőt, amatőr voltomra való tekintettel nézze el ezt nekem.