Az új, médiahatóság már a törvénytervezet 2008. - MSZMP és FIDESZ szerinti közös verziójában is hatóságként működne, jogában állna a rendőrséggel együtt házkutatást tartani, információ hordozókat lefoglalni a szerkesztőségekben és magánlakásokban is. A rendőrséggel együtt zárt helyiségekbe akár ajtók betörésével is joga lenne behatolni. E pontok a törvénytervezet őszi verziójából végül kimaradtak.
A tervek szerint köztisztviselőkből álló, a kormány által javasolt, a parlament 2/3-os többsége által feltehetően simán megszavazásra kerülő FIDESZ - vezetőjű, közalkalmazottakból álló hivatal ezzel a törvénnyel a "puha" diktatúra módszereinél is keményebb jogosultságokat kaphat a vélemény nyilvánítás szabadsága felett.
Szép új világ.
VálaszTörlésMint tudjuk, azóta , megtörtént
VálaszTörlés