A város szívében

A város szívében élek,
Nem a peremén.
Az élettől, nem tudom, mit remélek,
Bár nem vagyok szegény.

Hiszen van munkám, és van fedél
Fejem felett,
És elő tudom teremteni ma még
Kenyeremet.

De lelkemre úgy ül rá a kor,
Mint a korom,
Mi egykor külvárosokban hullott
Beomló alkonyon,

Hisz bűnösségünk nem változott
Azóta sem,
Mióta Radnóti Miklós átfordult teste
Végsőt pihen.

Bár jöhetett volna Szabadság,
De a Rend elmaradt,
És most sokunkat újra csak fortélyos
Félelem igazgat.

Amikor hideg, téli, sötét éjjelen
Hazamegyek,
És lábam tör a gyalogjárdán
Reccsentve, jeget,

A fal tövében fekvő ember majd
Felriad megint,
Hiába bújik még jobban a falhoz,
Nem melegít.

Hogyha szerencsés vagy,
Vagy kivételezett,
Találhatsz munkát magadnak holnap,
Na és, értelmeset?

Ha bankfiókban ülsz, avagy
Irodai székeden,
Kezed alatt vajon milyen
Új érték terem?

És, ha tanárként dolgozol,
Neveled népedet,
Vagy orvosként gyógyítod
A betegségeket,

Megélsz-e jól abból csupán,
Mit munkád kínál,
Vagy arra kényszerülsz talán,
Mit nem akarnál?

Ilyen a város és az ország,
Ahol élek én.
Ilyen a népem és a nagyvilág.
Van még remény?