Színtelen

Két évtizede már,

Hogy üresek lettek közöttünk a szavak.

Mégsem éreztem késztetést reá,

Hogy valaha is megcsaljalak.

Mert "az vagy nekem",

Mint amit tüdőmnek jelent a levegő,

Ez a színtelen, szagtalan "elem":

Az éltető.

Nem bírnám soká,

Ha tőled valaha messze futnék,

Mintha  víz alá,

Vagy, ha légüres térbe jutnék,

S tüdőmből az oxigén kifogyna,

Elmémre gyorsan vörös homály borulna,

S véget érne egyhamar

A sok keserv, mi szívemet évek óta elborítja.