A menet

Hosszú sorban egyre mennek,
meg nem állnak, nem pihennek.
Mindenfelől egyre jönnek,
minden részéről a Földnek.
Várhat bugyogva száz katlan,
csak vonulnak lankadatlan.
Úton, erdőn, réten egyre,
le a völgybe, föl a hegyre.

Nem vigyázza őket senki,
nincsen más, csak menni, menni.
Emlékeik rég elhagyták,
ember voltuk elmaradt már,
rongyaikat jég fagyasztja,
vihar tépi, tüske szabja,
de csak mennek mind előre,
föl hegyekbe, le a völgybe.

Soraik közé beállok,
megyek én is, meg nem állok.
Nem tudom, hogy merre tartunk,
fejet pihenni hol hajtunk
majd, ha jő a sötét éjjel.
Leszámoltunk a reménnyel.
Így vándorlunk majd örökre
le a mélybe, le a völgybe.