2011. június 5., vasárnap

Össze-vissza, félbe hagyva

(blogbejegyzés késő éjjel)

Ez az egész csak passzírozás a szitán.
Úgysem változik meg soha semmi,
Akármennyi víz lefolyik a Dunán:
Tanulj meg egyedül lenni!

Jól mondja az öreg Fejedelem:
mire felnősz, rájössz, igazat mondott.
Bármilyen nagy is lehet a veszedelem,
nem veszel véle nyakadba gondot.

Hiába is várnál hű társra, komám!
Csak kevésnek adatik boldog élet.
Lehet, hogy volt jó, vagy lesz holnapután,
de a népek mind csak magukban élnek.

Tanulni kellene az együttlétet,
de a tanításra senkinek nincs idő.
Elhúz fejünk felett az élet.
A legfontosabb mindig nehezen érthető.

Miért van, hogy mindig a másé a jobb?
Miért csak mindig az elmúlt a szép?
Miért a körülményeket okolod?
Miért ne lehet egünk tiszta kék?

Valami valahol gajra ment,
de túl sok a befektetett élet.
Visszacsinálni semmit nem lehet,
a jövőtől egyedül félek.

Hiába mennél bárhová,
ha döntésed lekötött már.
Egy kiút marad: a föld alá,
ha nem kell, ami rád vár.

De gondold meg jól az életet,
mert nem egyedül éled azt!
Van felelősséged is neked,
és az nem csak írott malaszt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.