Már letelt a gyászidő,
s nem szorul a torok,
hogyha rád gondolok,
levegőt kap a tüdő,
kint az élet oly sivár,
kihunytak a fények,
csalfák a remények,
újra csak a semmi vár.
Zombi lettem újra én.
Míg köreimet rovom,
szűkül a holnapom.
Feléledni nincs remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.