A költőnek, ha sírnia
kell, ott a bús elégia:
ambroziánus ritmusok,
amelyekben lélek zokog.
Még földereng a múlt idő,
de távol már a hegytető,
és nem ragyog a napsugár:
a bánat szürke köde vár.
Ha csúcsra menni nem lehet,
mert vár reád a völgymenet,
nem jól van így, nem jó nagyon:
csak tépelődni múltodon.
Csak újra még lehetne ott,
ahol a napfény ragyogott!
Csak izzana föl még az ég,
kerülne távolabb a vég!
De a költőnek, ha sírnia
kell, ott a bús elégia,
és bármi módon bántanád,
a rímbe oldja bánatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.