Nem hagyták, hogy mellettük feküdjek,
haj, pedig tudnék ám nagyon szeretni!
És az évek már gyorsabban repülnek,
vissza többé nem hozza őket semmi.
Hiába is néznék most már előre,
egyre inkább pusztába visz utam,
nem hiszem, hogy jutok még zöld mezőre.
Oly gyorsan fogy, ami még hátra van!
Életem felét gödörben töltöttem,
ahonnan csak kis folton kék az ég,
a folt is sokszor volt szürke fölöttem.
lassanként ebből már ennyi elég.
Vajon a gödörből még kimászom?
Maradok, míg a föld be nem temet?
repülhet-e a lélek még szárnyon,
ha senki sem nyújt már többé kezet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.