Befolyik a víz az új metró tetején.
Dunában tocsognak a beázott sínek.
Alig-alig van már egyszer-volt te-meg-én,
feltámasztásában már nem is hiszek.
Szemembe süt a Nap a két torony fölött.
Üres a levegő, nem repül most madár.
Szívembe a semmi visszaköltözött,
égető homályát szórja rám a nyár.
Kőszobor a téren, varjú ül a fején.
Az Alagút szája sötéten visít.
A sarokról eltűnt a polimer tehén,
nem tegnap. Már évek óta nem látom itt.
A Vérmezőn reggel oly csöndes az élet,
mire átballagtam, a versem is kész lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.