2014. július 26., szombat

Az ámítás csillagai

Fönt az égen százezernyi a csillag.
Csalfa fényük emberi szívbe csillog.
Bársony estén felfele száll a sóhaj
néma egekbe.

Régi órák jártak eszében egyre:
nem mehet tán fel soha már a hegyre.
Újra járná, hogyha lehetne, útját
hanga mezőkön.

Hogy' van az, hogy egyre jönnek az árnyak,
eltemetted mára, de visszajárnak?
Esti égen százezer éji csillag
egyre csak ámít.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.