Minden csillagban a te szemed ragyog,
és csillag nélkül a Föld sötét pokol.
Most vádlón néz rám, és mind engem okol,
azt képzelve rólam, hogy hűtlen vagyok.
Pedig nem is nézett égre még senki
hű szemekkel, mint fölnéztem én,
mert belőlük áradt számomra a fény,
amíg meg nem szűnök utánuk menni.
De mindhiába már: sötétül az égbolt,
ahogyan haladnék, gyorsabban forog.
Látóhatár alá ment le sok dolog,
ami csillogott, s fent, egemen rég volt.
Most hiába várom, a hajnali fényt,
elfutottam elől, nem jön felém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.