Már nem is álmodom

Már nem is álmodom a nővel.
Kiüresedtek az éjszakák.
Az ember úgy van az idővel,
hogy évszázadokat fogna át,
pedig élete lepereg
egy röpke perc alatt,
az emlékből semmi sem maradt,
rossz, vagy bármi szép lehetett.

Már az arcát is elfeledtem,
nem csak azt, milyen volt a teste.
Pedig volt, hogy velem
aludt el  minden este.
Az az idő régen elment,
csak fakuló emlék,
amelyről pereg a festék,
maradt. A feledés felment?

Már nem is álmodom, csak vagyok.
Jövőt már régen nem remélek,
amilyen rémítők a holnapok.
Szinte csakis a mának élek,
noha pontosan tudom,
hogy lesz jövő másnak.
Nekem már gödröt ásnak,
míg meddő köreimet futom.