A Holdnak fényében fürdeni újra,
amely születésem órájában világolt.
Szabadon lélegezni, ahhoz bújva,
akit a léted valahogyan hozzád láncolt.
Kitartani hosszan zenei hangot,
hogy rezegjen magasan a valóság fölött,
világítson, ha majd sötétség alkot
formákat benned, mert a fény már kiköltözött.
Fölmelegedni a bőr melegénél,
amikor fagyos már a késő őszi este,
és a lélek azt várja, hogy megbékél,
hiszen tusáit a Hold már sokszor megleste
a lélegzetét visszafojtó éjben,
a való szakadékán átívelő hídon
biztonságban és mégis önveszélyben:
vajon a küzdelmet magammal meddig bírom?
Hát fürdeni a Hold fényében ismét,
hogy újra lemoshassa rólad mind a mocskot,
hogy elhozza halálod, az őszintét.
Ma már csak ennek útját kell tanulmányoznod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.