lassan lemállik az arcokról a festék.
Fog vicsorít, köröm mered, nincs alázat,
ismét vérvörössé válnak az esték.
Szájzárat tetetnek másra emberek,
mint kutyára - kutyába sem veszik
a sorstársat, pedig sárban hempereg,
gőzölt mámort űz mindegyik.
Vízválasztóvá vált a vélemény,
az árok immár átugorhatatlan,
elillant, tovatűnt minden remény.
A szurok zubog, csak forr a katlan,
hazudik a múlt, a jövő kemény.
Mi jön rád, magyar? Elmondhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.