és Napokkal labdázva játszom,
de ha közelebb jössz hozzám, azt mondod: nahát,
itt oxigén sincsen, nemhogy ózon.
Szívem csillagévekre világít a homályban,
de benne csak a sötétség lakik,
jómagam mindig ebben a sötétségben vártam,
hátha majd földerítik valakik.
Zsonglőrködve dobálózom az évmilliókkal,
egy század csak egy pillanat,
de szívesen cserélnék életet egy pókkal,
ami az enyém, oly gyorsan elszalad.
És hatalmasra tágul pitvarom, kamrám,
belefér jobb-balba az egész világ,
de amim van azt egy ölelésért odaadnám,
mert az űr rajtam lyukakat rág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.