Húsz év múltán

Ha idegbeteg vagy,
menj el az orvoshoz!
Ne önts reám tovább
semmilyen több gondot!

Nem vásároltál be
tegnap semmit mára,
fogd a pénzt, és indulj
le az áruházba!

Megvan nekem is a
magam saját baja,
nem kell a tiéd is:
Nesze, itt a kaja!

Abba kéne hagyni

Azt hiszem, hogy abba kéne hagynom verselésem,
Ha a nyavalygáson kívül nincs más témám nékem.
Mi a francnak írok ilyen ócska verseket,
Csak azért, hogy elvegyem az életkedvedet?

Tök jók lehetnek a rímek, és a ritmusok,
Hogyha érdektelen mit írsz: verseid szarok.
Kit érdekel három-négy egyforma vers után,
Hogy min sírtál már megint tegnap délután?

Üvölts

Menj ki egy elhagyott kőbányába éjjel,
Állj meg a közepén, onnan tekints széjjel!
Holdfény vetül annak falaira sárgán:
Ily késő éjszakán érezd magad árván!

Messze a várostól csend honol a tájon,
Éjfél után még egy madár sem ül ágon,
És, ha szélcsendes is a világos éjjel,
Szél sem borzolgatja a lombokat széjjel.

Végy egy nagy levegőt a tüdődbe akkor,
És üvöltsd el magad legalább háromszor!
Amit visszaver a bánya fala néked,
Jó lesz, ha örökre az eszedbe vésed.

Megtanulod majd, hogy mit kellene tenned,
Hogy az életedet végre rendbe szedjed.
És hogyha még egyszer jutsz ilyen válságba:
Sok-sok falu mellett van egy régi bánya.

Zavaró tényező

Ki kellene iktatni engem
Csak zavaró tényező vagyok,-
És berakni szobámba helyettem
Egy pénzgyártó bádog robotot.

Rákötni az Internetre gyorsan
- De áramot ne fogyasszon ő, –
Intézzen el mindent csak pontosan,
És maradjon tiszta a levegő.

Néha le kellene csavarni a lapot
Oldalán, és kiszívni a port,
Utána, ha becsatlakoztatod,
Működhet is már tovább a bolt.

Az emberrel mindig csak a gond van:
A szerencsétlennek lelke van,
És ha nem gondozod elég gyakran,
Előbb-utóbb rád hozza a bajt.

Ki kellene hát iktatni engem:
Csak zavaró tényező vagyok,
És beszerezni ide helyettem
Egy márkásabb családfő robotot.

Éves szabadságaim

Azt mondtad, hogy jöjjek pár nap szabadságra,
"Ügyeket intézni, hivatal járásra."
Nekem szabadságból mindig ennyi jutott
elintézni amit senki más nem tudott

Két hete már egyszer tervbe volt az véve,
hogy eljövök, akkor több, mint másfél hétre
szabadság napjaim most sem azért kérted
kivenni, hogy végre ott legyek melletted

Neked soha nem volt énreám szükséged
Soha nem mondtad, hogy jöjjek, mert Te kéred.
Csak azért jöjjek én most is szabadságra,
mert csinálni kell, mit nem bízhatsz rá másra?

Nem volt nekem semmi bajom az életben,
csak annyi, hogy senki nem volt még mellettem.
Én sem voltam soha támasza senkinek,
Isten majd felrója ezt is egy bűnömnek.

De megundorodtam én most már így élni!
El kellene nekem messzire bujdosni.
Mehetsz te bárhova, a világba élni,
Új életet nem kapsz. Marad csak a régi.

Ha a Semmi kintről rám nevet

Ha a Semmi kintről rám nevet
Döntenem kell akkor mindig nékem,
Azt, hogy eldobom az életet,
Vagy, hogy így tovább, magányban élem.

Hogyha van még aki számít nékem,
A második döntés lesz a jó,
S ha az ablakomon mégis csak kinézek,
Csak azért lesz, mert lehull a hó.

De egyszer az ablakomra száll majd
Csőrében a hírrel egy madár,
A kis szobát akkor levegő járja,

S fölszakítja bezárt ajtaját,
Ha gyermekem jövendő párja
Elhozza majd a kis unokát.

Amikor az ablakomhoz lépek

Amikor az ablakomhoz lépek,
Szemből tűzfal tekint le reám.
Fényes napcsík kúszik rajta délben:
Végigmegy málló vakolatán.

Az eső nagy darab falat lever:
A bádogeresz régen leszakadt,
Három éve már, hogy lent hever
Az udvaron a téglafal alatt.

Ha valaki belebotlik néha,
Döndül, hogy a fél ház megremeg.
Holdas éjen macska nyávog rajta,

Hogy rémület szorítja szívemet,
S ablakomhoz lépek, felriadva:
Ha a Semmi kintről rám nevet.

Nem sirat majd senki

Nem sirat majd senki engemet,
Hogyha egyszer végre meghalok.
Magukhoz veszik a lelkemet,
Viszik ördögök, vagy angyalok.

Szívemből majd fák nőnek az égig,
Hamvaimat elmossa a tél,
Emlékem még kitart jövő évig,
Azután róla szél sem mesél.

Amit eddig életemben tettem,
Még fodrot sem vet a tó vizén:
Más fájdalmát meg nem enyhítettem,

Önmagamét éreztem csak én.
Egy idegen, más életre nézek,
Amikor az ablakomhoz lépek.

Daktilusok

Másra se' tudtam koncentrálni a héten: Tóth Ilonára*.
Szétrobbantja a szívem az érzés: vágyom utána.
Elfog a légszomj, döbben a szívem,
megszédültem a lépcsőn.
Féltem az éltem, nem megy a versírás sem;
rá kell koncentrálnom féltőn,
mert tele véle a lelkem.

Átírtam hexameterbe: Tóth Ilona címen.

A szoba

Tíz éve, már kis szobámban élek,
Megszoktam, hogy egyedül vagyok.
A változásoktól mind jobban félek,
És itt másokat sem zavarok.

Négy fehér fal fogja körbe létem,
Kicsiny szobám üres és sivár,
Ajtó nincsen rajta résnyi sem,
Ablakán nem süt be napsugár.

De élni többé itt már nem tudok:
Falaim közt senki nem nevet,
Friss levegő nélkül megfulladok,

A négy fehér fal élve eltemet.
Meghalok, ha ajtót nem nyitok,
És nem sirat majd senki engemet.

Tavaszi szabadság

Szabadságra készülök a jövő héten én,
Nem lesz nálam boldogabb a Föld kerekén.
Már ma tudom, hét elején én mit is teszek:
Az APEH-nek viszek be egy - kedves levelet.

Keddemet majd lefoglalja munkakeresés:
Nem nekem kell, nekem most van, másnak nézek én.
Szerdán jön a szerelő, otthon kell legyek,
S ha már várok rá vagy fél nap, meg is főzhetek.

A csütörtök aztán jó lesz: TESCO-ba megyek,
Hazaviszem majd a heti élelemhegyet.
Péntek délre véget ér az éves szabadság,
Hétvége jön, a szokásos nagytakarítás.

Hét végén majd átolvasok néhány levelet,
Amit hazaküldtek nekem, hogy képben legyek.
Hétfőhöz egy hétre majd kikapcsolódhatok:
Módosítok kettő-három computer programot.

Egy ember a kék bolygóról

Ember vagyok a kék bolygóról a Galaxis peremén.
Mit óceán ölel körül: egy földrészen élek én.
A medencét, ahol lakom, hegyek veszik körül,
Két nagy folyója szeli át. Az ember itt örül:

A termőföld itt gazdagon önti a kincseket,
Mire szüksége nyílik, mind ellátva népemet.
Magyar vagyok, a nyelvemet anyám adta nekem,
E nyelven írom versemet, zengem énekem.

Köröttem élő nemzetek? Sorsunk közös velük,
Beszéljenek más nyelveket, együtt vesztünk, nyerünk.
Kisebb környékem - városom: én szeretem, nagyon,
Bár zajos, piszkos és büdös, de itt már nem hagyom.

Egy folyó szeli keresztül őt, jobb partján több hegy áll,
A város lapos oldalára hidak ívelnek át.
Családom, kikkel élek én, munkámmal tartom el,
Támogat sok hagyomány, mi emberré nevelt.

Magánemberként gyűlölöm a "nagypolitikát",
Mi sorsunkat szabja meg, és éltünk veri át.
Életemből származik, miről mit gondolok,
Hogyan ítélek másokat: miről, ki, hogy' dohog.

Én magyarként élek itt, Európa közepén,
És európai vagyok a Földnek felszínén.
De nem feledhetem sosem, mit kell, hogy Te is érts:
Hogy ember vagy egy kék bolygón a Galaxis peremén.

Szeretnék fiatal lenni

B., verzió

Szeretnék fiatal lenni,
Újra randevúra menni.
Csokifagyit szopogatni,
Kéz-a-kézben andalogni.

Míg a fagyit nyalogatnám,
Kedvesemet átkarolnám,
Dicsekednék fűnek-fának,
Mily jó dolga van Jóskának.


Nos akkor itt van:
 
A., verzió
 Összeszerelhető, csináld magad készlet

A szabadon hagyott helyekre kreativitástól függően lehet beilleszteni a szavakat szótagszámnak és ritmusnak megfelelően, így többféle variációra nyílik lehetőség (az élet lényege a változatosság).
Mellékelten adok néhány tippet a variációk próbálgatásához.


                                                                              tippek:
 Szeretnék fiatal lenni,                       
 ***********rejtegetni.               (pl: rajongásom, szerelmemet, vagy mást)
 (vagy esetleg:
 *************randevúzni.)         (pl: templom előtt (?!) fuj! - de a szent
                                                              ostyához esetleg... -, barátnővel,szerelmemmel,
                                                              kipirulva, lángra gyúlva, stb. vagy más módon,
                                                              de úgy már tényleg nem biztos, hogy szalonképesen  )
  *************szopogatni,          (pl: Édes ajkát, Fülcimpáját,  illetve mást, saját ízlés
                                                               és a "célszemély" ízlése szerint, mint a továbbiak
                                                               egy részében is)
   **************simogatni.          (pl: Szép orcáját, Hosszú haját, stb.,
                                                               lásd, mint föntebb)
  Míg a********szopogatnám,    (pl: teám, az ajkát, stb., lásd, mint föntebb)
  ************csókolgatnám.      (pl.: S édes ajkát , S rózsás arcát, stb.)
 
(vagy kicsit későbbi verzióban:
 ***********mártogatnám.)      (pl. A szent ostyát - lásd föntebb, kekszet borba,
                                                           Piskótát teába (hopp, ez nem jön ki szótagszámra, hát
                                                                                   akkor legyen, mondjuk: Piskótámat),
                                                           esetleg mást, de azt végképpen nem teadélutánon,
                                                           szalonban)
Dicsekednék fűnek-fának,
Mily jó nője van Jóskának.  

Mint látható, van egy-két ötlete az embernek, ha beindul a ( piszkos? - vagy a tisztább? ) fantáziája. természetesen a felsoroltakon kívül egyéb variációk is elképzelhetők, kinek-kinek ízlése szerint. A szerelem egyik lényege is a változatosság (persze az állandóság(?) mellett, ami jó (lenne), ha megvan (megvolna)).

Az éjszaka

Egy a lényeg az éjjelben
Te is tudod jól:
Ha az este jól sikerült,
A kakas másképp szól.

Másként kel föl a Nap reggel,
Ha asszony nevet rád,
Másként iszod a kávédat,
Veszed föl ruhád.

Jobban megy a munka nappal,
Hogyha szép az élet,
Jobban tűröd gondod, bajod,
Ha boldog a lélek.

A húr

Zeng a húr, hogyha simítja
Vonód, vagy ha pengeted,
Ám, ha téped, ütöd, vágod,
Pattan, kiveri szemed.

Húr, ha zendül, saját hangja
Más húrokkal rezonál:
Szimfónia, a hangokból
- Együtt zengve - összeáll.

Munkások

"Mi tudjuk a nevét"
       József Attila


A gép még ma is dübörög,
És a munkás kezeli.
A zsebében, ami csörög,
Munkabére az neki.

Ne tévesszenek meg téged
Hangzatos, hazug szavak:
Nem polgár áll az aknában
Villamoskocsi alatt.

Nem polgár az, aki pénzért
Hordja ki a levelet,
Nem polgárnő az eladó,
Ki szeli a kenyeret.

Nem polgár az, aki előtt
Bezárták a gyárkaput,
Nem lesz polgár attól sem, ha
Irodaasztalhoz jut.

Kutyából nem lesz szalonna,
Jól tudja ezt a magyar.
Proletárból nem lesz polgár,
Bármit mond a Hivatal.

A kötés (vázlat? töredék?)

Az én életemnek kétharmad(án talán?) (a táján?) -a után,  (de ez már volt!)
Hogy ne álljak tovább magam előtt (kábán?) (báván?) bután,
Letéptem a kötést szememről, hogy végre
Lássam, milyen utat tettem emberségben.  (??? hogyan? Miben?)

Jobb lett volna talán a szememen hagyni
Azt a kötést: szemem fénytől eltakarni:
Amit a fény láttat, nincsen abban szépség,
Amit látni enged, nincs abban nemesség.

(???? Na mér is?)

Ha Dante poklának kilenc bugyra lenne,
Abból az első nyolc zsúfolásig lenne,
A kilencedikben nekem hely teremne,
Hogy az életemért ott bűnhődjem benne:

(????  Na most akkor mi van?)

Sokkal kényelmesebb szomorúan élni,
Mint a boldogságért nap-mint-nap dolgozni (küzdeni?).
Mást hibáztatni és magamat sajnálni
Könnyebb, mint a saját hibáim belátni.   (sok a "ni"!)

Mi (a fene) történik velem?

Ki gondolja, nem tudom, hogy miről van itt szó?
Ki hiszi, nem értem, szívem miért oly csapongó?
Jön az idő, amikor már nincsen visszaút,
Eljön lassan amikor csak az szép, mi elmúlt.

Férfilétben a változás nem oly hirtelen,
De belülről megélni más: nem kis gyötrelem.
Napról-napra észrevenni, fogy férfi erőd,
Napról-napra rádöbbenni: lejár az időd.

Amit eddig nem éltél meg, már nem teheted,
Akit eddig nem szerettél, nem ismerheted.
Nincs előtted már az Élet, a szervezeted
Órája ezt tudja jól, és jelzi neked.

Limerick

Mit nyavalyog itt e vén, klimaxos kecske,
Ahelyett, hogy nője mellé heveredne?
Foglalja el végre mellette az ágyat,
S hajnal kakasszóra döngessenek párat!

Rég volt

Rég volt, mikor boltba randevúzni jártam,
Rég volt, hogy a hegyen kéz-kézben sétáltam.
Rég volt, mikor vállad átkarolva mentem,
Rég volt, hogy a hídon álmodoztunk ketten.
Rég volt, elmúlt már.

Rég volt, mikor bennem annyira megbíztál,
Mikor engem egyszer sátorozni hívtál.
Rég volt, mikor velem  egy zuhanyban álltál,
Rég volt, mikor mindig csakis reám vártál.
Rég volt, elmúlt már.

Rég volt, mikor nyáron lementünk a Tóra,
S mikor este leltünk egy nyitott ajtóra.
Rég volt, mikor vízbe meztelenül mentem,
Mikor ott, a vízben derekad öleltem.
Rég volt, elmúlt már.

Rég volt, mikor reggel tükör előtt álltam,
Mikor habos arcom éppen borotváltam,
Mikor hirtelen a fürdőbe rontottál,
Mikor mellettem a csészébe hánytál.
Rég volt, elmúlt már.

Rég volt, mikor minden hajnalban fölkeltem,
Mikor két gyereket a nyakamba vettem.
Rég volt, mikor jártam egy másik városba,
És naponta szálltam fel velük a buszra.
Rég volt, elmúlt már.

Rég volt, mikor Veled egy szobában laktunk,
Mikor ketten együtt, egy ágyban aludtunk.
Rég volt, mikor mindig megbíztunk egymásban,
Rég volt, mikor együtt éltünk boldogságban.
Rég volt, elmúlt már.

Lesz-e, mikor ismét eljön majd az Élet,
Lesz-e, mikor újra majd melletted élek,
Lesz-e, mikor újra megbízhatsz majd bennem,
Lesz-e, mikor boldog leszel majd mellettem?
Vajon lesz-e még?

Vajh, mi lehet II.

Vajh, mi lehet, mi kötést hoz létre
két ember között?
Vajh, mi lehet, mi barátságot,
szerelmet old és köt?

A gondolkodás hasonlósága?
Erről lenne szó?
Az ellentétek vonzódása?
Az a varázsló?

Vajh, mi lehet, mi az egyik esetben
Holtomiglan tart?
S vajh, mi lehet, mi egy házasságnál
csak hozza a bajt?

Szerelem indult mindkét párnál,
s más a kimenetel;
Barátság volt - milyen erős ! - és
gorombán váltak el.

Mi változik meg az emberben
hosszú évek után,
hogy átalakul a vonzódás,
és közöny marad csupán?

Változol-e Te magad is,
vagy csak "felnyílik szemed",
és olyasmit látsz meg párodban már,
mit addig az rejtegetett?

Csupa nagy kérdés, és nincs rá válasz:
itt van az egyik határ,
mit a Teremtés egyik rejtélyeként
csak a művészet vizsgálhat már.

Pünkösd

I.

Minek is menjek én zarándokolni,
Képmutatók közé áhítatoskodni,
Ha az én szívemben sehol nincs áhítat,
Mert a keserűség ott mindent átitat?

Több hete végzem már zarándoklásom,
Életem feltáró mély pokoljárásom;
Pünkösdi Szent Lélek áramolhat másra,
Nekem nincs szükségem ilyen megváltásra:
Megváltásomat csak embertől kaphatom,
Addig saját poklom el nem is hagyhatom.

II.

A menny nem valós világ,
A pokol meg az.
A mennyben nem terem virág,
A fájdalom kihajt.

A mennyet magadnak építed itt a földön,
A poklot ingyen is megkapod,
És ha szerencsés vagy, talán
Csak halálod napján láthatod.

A mennyet csak más hozhatja néked,
Ha Te is elhozod Neki,
A poklot csak magadnak éled,
És más hiánya élteti.

A testi kín az nem pokol,
Bár a fájdalom igaz,
Csak az, ha bűnt bűnre halmozol,
És mégis hiszed, hogy lelked igaz,
Mert mindezt emberként teszed,
Miközben érzed, elveszítheted
Emberi lelkedet.

Kinek lelke nincsen, nem ember az,
Csak puszta Lét, ázalag, moszat.
Nincs fájdalom neki, vagy öröm, mi lélekben dalol,
Számára nincs Mennyország, és nincsen Pokol.

Lehetőségek

Én gyűlölök minden örömöt, szépséget,
És gyűlölök minden új lehetőséget,
Mert mind megpróbálják feledtetni velem,
Hova is tartozom, hol van az én helyem.

Egy életem van csak, mint mindenki másnak,
Nincsen abban helye semmilyen váltásnak.
Amit választottam, azt kell végigélni,
Nem lehet életem másikra cserélni.

Shakti

A lét zeng a szitár húrjain.
A tabla szakadásig zakatol.
A hegedű sír és jajong,
S a gitár felettük szárnyal valahol.

Kelet, nyugat összeér
Pár művészben néhanap,
S mikor társaságuk zenél,
Muzsikájuk szárnyra kap.

Miért vegyünk mindent személyesen by Melissa Karnaze on March 1, 2010

“Ne vedd személyeskedésnek.”
“Nem rólad van szó.”
“Csak ne szívd mellre.”
Ezt mondják. És azt remélik, majd elhiszed.
Ez az, amit saját maguknak is ismételgetnek, abban a reményben, hogy az ismétléstől majd igazzá válik.
De ez most Rólad szól.
Mert te, igenis személyesen vetted.
Igenis, zavart téged. Megbántott. Az egész napodat tönkre tette.
És ezt már nem lehet visszacsinálni.
Amikor valami egy érzelmi reakciót vált ki belőled, - már személyesen vetted.

Mit is jelent valójában, hogy „ne vedd személyesnek”

Amikor valaki azt mondja, hogy valamit ne vegyél magadra, ezt érti alatta:
„Ez tényleg lehangol ugye? Nézd, ezt a spirált nem hagyhatjuk ellenőrzés nélkül folytatódni. Mivel énnekem fóbiám van a dühtől és méregtől, és az összes furcsa érzelmi kitöréstől félek. Túlságosan kényelmetlenül érezném magam, ha megmaradna benned ez az érzés. Én tényleg soha nem hagytam eluralkodni magamon semmit ennyire, mert elképzelésem sincs, mihez is kezdhetnék ezzel az érzéssel.
Nézd: van egy ötletem: mi lenne, ha úgy tekintenél rá, hogy nem is téged érint ez az egész? Ez elvinné a szomorúságodat. Hogyan csináld? Távolítsd el magadat a helyzettől egy absztrakt nyelv használatával.
Mondjuk, hogy ez az esemény/személy/helyzet nem is veled kapcsolatos, vagy nem is rád irányul (még akkor sem, ha már megtapasztaltad ennek az ellenkezőjét – még akkor sem, ha végül is egész életedet szubjektíven éled meg). Mondjuk, hogy „ne csináld ezt magaddal”, mikor valójában nem is létezik. Ne csinálj magadnak nagyobb gondot belőle, mint amekkora.”

Miért személyes minden, amit tapasztalsz?

Amikor rossz kedvű vagy, sértődött, vagy frusztrált – ez mind személyes dolog.
Valamilyen dolog egy bizonyos módon ezt az érzést keltette benned.
Kétségtelen, hogy minden érzés, amit megtapasztalsz, személyes dolog. Azért érzed, mert valami történt, valami, amit tudatalatti hálózatod eléggé fontosnak tekintett ahhoz, hogy riasszon miatta – érzelmekkel.
Úgyhogy amikor az a dolog azt az érzést váltja ki belőled, már késő. Akkor már személyes az ügy. Különben nem lennének érzelmeid vele kapcsolatban.

Miért jobb egyszerűen csak elfogadni mindezt?

Csábító lehet, hogy úgy tegyünk, mintha az egészet visszacsinálhatnánk: „Várjunk csak egy pillanatot, vegyük csak vissza azt az érzést. Nem is jelent sokat, Hiszen ez nem is személyes annyira. Tulajdonképpen egyáltalán nem is számít nekem.”

Ügyes próbálkozás lenne. Egy szép kísérlet az oldalcselre.

Pontosan mivel is cseleznénk?
A válaszadó képességünkkel. A nagy dolgokkal, mint az élet, érzelmi egészségünk és komfort érzetünk.

Saját személyes válaszadó képességünkkel cseleznénk, amivel képesek vagyunk magunkat – és saját érzelmeinket – komolyan venni. Tudjuk: ahogyan egy felnőtt ember képes rá.

Amikor úgy teszünk, mintha tudnánk „nem személyes dolognak” venni valamit, komoly bajba sodorjuk magunkat – természetesen saját magunkkal: belső érzelmi önmagunkkal, gyermek-énünkkel szemben. És háborút indítunk saját valódi érzéseink ellen, megpróbáljuk elfojtani őket, naivul azt gondolva, hogy tudatalattink majd nem veszi észre.

Mindezt azért, mert barátunknak, ismerősünknek fogalma sincs róla, mihez kezdjen egy kényelmetlen érzéssel. Azért, mert az egész társadalomnak nincs semmi elképzelése erről. Mert az egész világ halálosan retteg az érzelmektől.

Hogyan vegyünk személyesen dolgokat?

Ha azon az úton jár valaki, hogy saját életét értelmes konstrukcióvá formálja, tisztában van vele, hogy mit kíván ez az út. Azt követeli, hogy kötelezzük el magunkat arra, hogy kapcsolatainkat is magunkkal együtt fejlesztjük, hogy olyan egészségesek legyenek, amennyire csak lehetnek. Úgyhogy minden érzelmünk hasznossá válik, és éppen megfelelően fog működni ahhoz, hogy intelligensebbé és felelősségteljesebbé tegye életünket.

Vagyis, ha bármikor bármi bánt – hagyd, hadd bántson – érzelmileg. Rothadt büszkén, baromira vedd személyesen, mindaddig, amíg csak tart.

Mondd magadnak:

„Igen, nagyon kellemetlen számomra. És vicces, mert barátaim állandóan azt mondogatják, hogy ne szívjam mellre, hagyjam a fenébe az egészet, rázzam le magamról, hiszen nem ér annyit. De én tudom, hogy igenis ér annyit.
Én ezzel az érzéssel akarok maradni, amíg csak tart, hogy megértsem, miért is érzem. Hiszen, ha egyszer rájöttem, miért érzem ezt a rossz érzést, ez lehetővé teszi, hogy jobbá, gazdagabbá váljak.

Igen, ez nagyon személyes ügy. Annyira személyes, hogy egész életemet jobbá változtathatja. Segít növekednem, és megtanítja, hogyan törődjek jobban magammal. De csak akkor, ha vele maradok. Csak akkor, ha hagyom, hogy egész napomat tönkre tegye. Mert ki kell találnom, hogy miért van így. És ahhoz, hogy erre rájöhessek, meg kell tennem ezt a belső utat.”

Mit jelent valóban személyesen venni valamit?

Valamit igazán olyan személyesen venni, hogy megrogyassza a térdedet – az egyetlen módja, hogy azzal a teljességgel éljük az életet, amit megérdemel. Ez az egyetlen módja, hogy úgy építsük fel saját életünket, hogy az számunkra működjön.

Az, hogy olyan személyesen veszünk valamit, hogy megrogyasztja a térdünket, azt jelenti egyben, hogy nemet mondunk a világnak arra a maradékára, ami arra késztet, hogy vonuljunk vissza a félelemtől, gondoljuk inkább újra a szituációt egy olyan diszfunkcionális módon, hogy eltávolítjuk magunkat valódi érzéseinktől.

Valamit olyan személyes ügynek tekinteni, hogy a térdünk beleroggyan, az egyik legnemesebb dolog, amit csak megtehetünk, mindaddig, amíg érzéseinkkel konstruktív módon foglalkozunk az események után. Ez az egyetlen módja annak, hogy megismerjük önmagunkat.

Szóval, tessék csak személyesen venni, és mellre szívni! Ez mind személyes dolog. Mind csak rólad szól. És akkor is megtörténik, ha szeretnéd, és akkor is, ha nem. Nem befolyásolhatod, hogy mi történik veled, és azt sem, milyen személyesen érint. Azt ellenben igenis, megválaszthatod, hogyan reagálsz rá, miután megtörtént.

Légy fegyelmezett!

Légy fegyelmezett!
Az életet
Végig élni csak így lehet.
(Bár nem biztos, így érdemes.)

Öld el az érzelmeket!
A fájdalom
Így elkerül majd tégedet,
S ezért jobb ember sem lehetsz.

Miért is...

Hogy miért is írok
Én ilyen verseket,
Csak az mondhatja el,
Aki engem szeret.

És, ha lesz egyszer, ki
Elmondja ezt nékem,
Abba is marad majd
Talán verselésem.

A Sátán vagyok...

A Sátán vagyok, a Gonosz maga,
aki megkísért téged az éjszaka
közepén: rád telepszik, és nyomja szívedet,
s, ha elűzöl egy imával, sem mentheted lelkedet
meg tőlem, mert az emberi gonoszság örök,
s én nem nagy, megbánt bűneidnek örülök:
mert mindennapi, kis árulásaid
táplálnak engemet,
hogy tovább romboljam ember-létedet,
míg jön az óra, mikor majd elveszíted életed,
és nem az fog fájni akkor, mit elveszítesz,
hanem, amit vétkeztél mások ellen,
és többé jóvá nem tehetsz.

Ezért használj ki rendesen minden napot
és szorgalmasan szerezz bocsánatot,
s bocsásd meg te is bűneit másoknak,
hogy ne jusson hozzám lelke olyan soknak,
amikor majd eljön végórájuk napja,
és megkondul éltük gyászharangja!

Mert nem az bűn, amit gondolsz, amire vágysz.
A puszta érzés, és gondolat másban nem hagy nyomot.
A rossz: amit kimondasz, és teszel,
s ami másban életre kel,
és nem virágot, de tüskét, kínt nevel.
A bűn ez,
amiért majd egyszer néked is
bűnhődni kell.

A dögvész maga

Pestis vagyok, himlő: a dögvész maga.
Egy hétfejű Scylla, Medúza, kolera.
Ahová csak lépek, hullanak levelek,
amerre csak nézek, megfagynak a vizek.

Troll vagyok. Egy büdös, mocskos ogre.
Akire csak nézek, kővé dermed szíve.
Mind, aki jönni lát, sikítva menekül,
engem minden élet messzire elkerül.

Hernyó vagyok. Pondró. Nyű a húsotokban,
ha élni akarsz még, vágj ki gyorsan onnan!
Lelkemen tömegben nyüzsögnek a férgek,

Vámpír vagyok. Versem véred issza,
vámpírmérgem szemed a lelkedbe szívja.
Ha karóval vered által a szívemet,
az sem szabadíthat tőlem meg tégedet.

A Sátán vagyok. A Gonosz maga,
ki megkísért téged az éjszaka.
Megadhatom néked a halhatatlanságot,
elveszem cserébe az ártatlanságod.

Miért is...

Hogy miért is írok
Én ilyen verseket,
Csak az mondhatja el,
Aki engem szeret.

És, ha lesz egyszer, ki
Elmondja ezt nékem,
Abba is marad majd
Talán verselésem.

Nyár végén

A jövőd ötven fölött szürke és sivár,
Mert az életedből elmúlik a nyár.
Mit vársz a jövőtől még ezek után?
Szürke tíz-húsz évet, s viszlát kis komám!

Amire mindeddig nem jutott erőd,
Amit halogattál, mert "nincs rá időd",
Amit fontos lenne elvégezni még
Később már nem lesz rá több lehetőség.Amit ezidáig nem érhettél el,
Amit mostanáig nem végeztél el,Ha nem teszed most meg, sosem teheted,
Az idődet vissza nem perelheted;
Mondj le róla végleg, bármennyire fáj,
Vedd tudomásul, hogy véget ér a nyár.

Ars vitae

Nem vagyok költő. Mit érdekelhet engem "költészetem"?
Csak azért rímelek, hogy gondolataimat rendbe tegyem:
Más hangokat rak sorba, vagy a színpadon áll,
Színt kever palettán, meg agyagot formál.

Ötven után lábam nem bírja a táncot,
Kezem néha remeg, s csak szemüveggel látok
Tisztán és élesen. És néhanap csupán
Tükörben, homályos képet nézek bután.

Ember vagyok, soha nem is voltam más:
Gyermek, szerető, apa, hitves és barát.
Magyar ember vagyok, aki mást mond, téved,
De tisztelek minden más beszédű népet.

Szívem baloldalon dobog, amióta
Anyám megszült engem, proletár jómódra.
Gyűlölöm a kényszert, jöjjön balról, jobbról,
S utálom az embert, ki mást mond, mit gondol.

Megélni munkából kellett nekem mindig,
Újat teremteni, dolgozni, mint illik.
Tanultam én szakmát, nem is egyet, hármat
Mai napjainkig váltottam már párat.

Eltévedtem párszor eddig életemben,
Ki soh'sem hibázott, az vessen meg engem.
Próbálom életem tisztán végig élni,
Mikor majd meghalok, ne kelljen szégyellni.
 

Rendszerváltók

Húsz évem már ráment „rendszerváltástokra”.
Sosem tartottalak titeket túl sokra.
Működéseteknek eddigi mérlege
Csak a nincstelenek növekvő tömege.

Nemzeti maskarás csekista bohócok
Diktálnak majd rendet: ettől leszel boldog!
Aki végre beül a Nyilvános Házba
Megoldva élete minden problémája:

Saját zsebre szavaz a sok képviselő,
Csak azt nem tudhatjuk, hogy kit is képvisel ő.
Egy a célja ennek az egész Virtschaftnak:
Minél nagyobb részét nyúld le a Landschaftnak!

A jobb oldal balról próbál beelőzni,
Koronázná Kádárt, azzal akar győzni.
A még jobbik menne vissza az ókorba,
Hajtaná a kecskét bűnbaknak a hóra.

A balközép páholy hitelét vesztette,
Nem hisz nekik többé talán az Isten se.
A balszélen nincs senki, ki elhitetné:
A lehetőség ott nem csak vörös terroré.

Demokrata ifjú ült a bársonyszékbe
Már koronát nyomna saját tökfejére.
Fordított már köpenyt nem egyet de hányat!
S máris kezet csókolt bíbor tiarának.

Húsz évünk már eltelt a demokráciából,
Nyerhetnénk már végre a szabadságunktól
Értelmes munkát és ehető kenyeret,
Fedélt fejünk fölé, élhető életet!

Mindenki tegye a dolgát!

A kecske káposztát egyen,
Kuvasz házőrző legyen!
A fecske kapja el a legyet,
A macska fogjon csak egeret!
A ló húzza a szekeret,
Az ökör művelje meg földedet,
Az öleb ne képzelje farkasnak magát,
A suszter ne hagyja ott a kaptafát!
A szamárnak szárnya nem nő sohasem,
A mezőről a barom nem templomba: istállóba megyen.

Ajánlás

S én azért mindig szégyeneljem magam,
Ha ember létemre, barom-mód volnék modortalan!

Mondd, kinek nincsen...

Mondd, kinek nincsen fedele, s minden
Vagyona egy szakadt télikabát,
S lent ül a téren, a jövő télen
Hogy éli túl majd az éjszakát?

S mondd, kinek kincse, vagyona nincsen
Családját  hogyan tartja el ő?
A gyár leállt, kapuja bezárt.
Ha munka nincs, hát nincs betevő.

Segélyre várna: kérne az árva
A társadalomtól szolidaritást,
Kéne kis pénz a megélhetésre
S jön helyette kilakoltatás.

S mondd, aki dolgozik, és nem unatkozik,
Egy fizetésből családja hogy' él?
Hó közepére már elfogy a bére.
Számla fizetve, de nincs kenyér.

Elmegy a bankba a féleszű bamba
S tölti a kérvényt a hitelekért.
Amit a bank ma hitelt megadna
Többszörösen nyögi vissza még.

S mondd, aki éveken át robotolt már,
Nyugdíja majd mennyit ér?
Elfogy az élelem, nincs tüzelő sem, és
Villanyszámlára sem lesz elég.

Gyermeke, lánya sem él meg jobban,
Magukhoz venni nem tudja őt,
Mászik a lépcsőn az emeletre,
S pár évig még kap levegőt.

Szimbolikus politikai dokumentumok és újbeszél

Orbán Viktor szimbolikus politikai dokumentuma - saját szavai szerint  - a következőket tartalmazza:
"Legyen béke, szabadság, egyetértés. 46 év diktatúra és 20 zavaros év után a magyar nemzet visszaszerezte önrendelkezési jogát. A magyar nemzet a szavazófülkékben forradalmat vitt véghez, és e történelmi tettével arra kötelezte az új kormányt, hogy megvalósuljon a nemzeti együttműködés rendszere. A rendszer minden magyarnak nyitott, határon innen és túl. Képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét."

Tekintsünk el most a korábbi évek (padláslesöprésekkel, kivégzésekkel, cenzúrával és börtönnel kísért vörös és fehér terrorjaitól - ha diktatúráknak tekinti az újbeszél, ha nem) diktatúráitól, hiszen Orbán Viktor csak az utolsó 66 évről beszélt (46 év diktatúra + 20 zavaros év), és számoljuk az ő számai szerint:

Mikor is kezdődött ez az időszak?

2010 - (46-20) = 1944.

Ebből feltehetően az első és nem az utolsó 46 évet kell a diktatúrához számítani a miniszterelnök úr értelmezésében.

Az 1945. november 4-én megtartott parlamenti választások eredményeként alakult Nemzetgyűlés az alábbi összetételű volt:

Független Kisgazdapárt (FKGP) 59,90% kormánypárt
Szociáldemokrata Párt (SZDP)  16,87% kormánypárt
Magyar Kommunista Párt (MKP)  17,11% kormánypárt
Nemzeti Parasztpárt (NPP)      5,62% kormánypárt
Polgári Demokrata Párt (PDP)   1,62% ellenzék

A Magyar Radikális Párt 0,49%  -os eredményével nem jutott be a Nemzetgyűlésbe.

1945 szeptember 5.-és 1947 nyara között a fenti összetételű, több pártból álló Nemzetgyűlés volt a törvényhozó hatalom Magyarországon. A fentiekből következően a Független Kisgazda Párt is a diktatúra részét képezte tehát. Az 1945.-ös választásokat tehát - a "szavazófülkében véghezvitt forradalom"-hoz képest - szavazófülkében véghezvitt diktatúraként kell értelmeznünk az újbeszél szerint, aminek fő diktátora a Független Kisgazda Párt volt.
(Persze egy politikai beszédben ugyanúgy megengedhető egy hibás kivonás, mint a negatív számok változási irányainak megítélésében nyújtott tévedés a GDP alakulásának elemzése során, a lényeg az eszmei mondanivaló kidomborítása. Jó tanító mesterei voltak a FIDESZ politikusainak, ezeket az elveket alighanem már az alapfokú agit-prop képző KISZ iskolában magukba szívhatták.)

A fentiekből következően a fennmaradó 20 zavaros év feltehetően az 1990. és 2010. közötti időszakra utal, melyből az első négy évet a Magyar Demokrata Fórum és a Független Kisgazda Párt koalíciója által alkotott kormány, a harmadik négy "zavaros" évet pedig a Fiatal Demokraták Szövetsége Magyar Polgári Párt kormánya fémjelez. Egyébként ugyanezen 20 év törvényhozási munkájában - ennek következtében eredményeiben is - a FIDESZ MPP képviselői végig esküjükhöz méltón kivették részüket (már amikor éppen az ülésteremben tartózkodtak), hiszen egy több pártból álló parlamentben az ellenzéknek fontos szerepe van a törvényhozásban.

A miniszterelnök úr "zavaros" jelzőjén feltehetően a köztársaság rendjének megbontásával járó eseményeket érthetjük (bár ezt az új-régi, kormányfő nem fejtette ki részleteiben): így ide értendők az MDF kormánya elleni hídfoglalásos tüntetés sorozat, vagy a FIDESZ MPP képviselőinek "polgári engedetlenségi mozgalma" által is tovább tüzelt utcai zavargások, a Magyar Gárda csekista szervezetének provokatív felvonulásai, és a rasszista indíttatású köztörvényes bűntények elszaporodása ugyanúgy, mint a választói magatartás alkotmányellenes listázása (lásd még 1947: "kékcédulás választások"). Feltehetően ugyancsak a polgári átalakulás e zavaros időszakához kell számítanunk az ellenzék ellenőrző szerepének a FIDESZ MPP kormány által történt adminisztratív korlátozását is az országgyűlési ülések ritkításával. Vajon e zavaros időszakhoz tartozik a miniszterelnök értelmezésében a FIDESZ hivatalban lévő kormányfője politikai és végrehajtó(!) hatalmának a "polgári" tisztesség és erkölcs jegyében családi vállalkozásokba történő konvertálásának ("ne mi nyerjük a legtöbbet" , zúzottkő szállítás) időszaka is?

Ezúton fejezem ki tiszteletemet a FIDESZ MPP régi-új kormányfőjének, amiért volt olyan karakán, és országgyűlési beszédében legalább áttételesen elismerte 20 év zavarosságát, ezzel egyúttal saját pártjának és saját magának a zavarosságban játszott 4 évnyi (tehát 20%-os) kormányzati,  legalább ilyen súlyú (mert időben 4-szer eddig tartó) ellenzéki törvényhozói, valamint a közerkölcsök züllesztésében játszott erkölcsi (ha nem is büntetőjogi) felelősségét is.
Csak remélni tudom, hogy a következő 4 éves kormányzása végén ugyanilyen készségesen ismeri majd el politikai felelősségét is az elkövetkező időszak zavarosságában is. Erre kicsi a valószínűség, hiszen a felelősség alól történő kibújásra a kormányfő már a választások előtt megtette az előkészületeket azzal, hogy beismerte: most kormányra került pártja ellenzéki erőként nem teljesítette demokratikus parlamenti kötelezettségeit: nincsen tisztában annak az országnak gazdasági helyzetével, amelyik törvényhozásában eddig is részt vett, és amelynek vezetésére a választásokon nagy felelősséggel járó felhatalmazást kapott.

Holtak között

Holtak közt jársz? Vigyázz jól, mit teszel:
A túlvilág az élőre ügyel.
Életet óhajt mind, ki már halott,
Kitől az élet megtagadtatott.

Halottat háborgatni nem szabad!
Rothadjon nyugton, lenn a föld alatt.
Mellkasa repedjen egy éjszakán,
Málljon a szíve szét pár nap után.

Bőre foszladozzon zöldesen,
Folyjon ki fülén agya csöndesen.
Gyomorfalát hadd bontsák enzimek,
Csontjait oldják szét talajvizek.

Ne támassz, holtat szánva, életet,
Ne kelts halottban új reményeket!
Új élet nincs, a régi sírba szállt,
Mit újra élne csak: egy új halál.

Tél a tavaszban

(sanzon)

A reggel hűvös és sötét, mint volt a télen,
A bokrok ágait vihar cibálja lent a téren.
A város is kihalt ma: szürke és süket,
Az úton csak egy kósza villamos üget.
A járdán újra levelet sodor a szél,
Szívembe visszaköltözött a tél.

Ismét előkerült a nagykabát a héten,
Barackvirág az ágnak búcsút int a réten.
Májusunk ez évben fakó és hideg,
Lelkemet madárdal sem melegíti meg.
Az erdős hegyoldal is ködbe öltözött,
A zord tél újra belém költözött.

Zárt ajtók előtt

Dettynek, Ikonnak és másoknak
Kávékör a csészealjon.
A sör már állott és meleg.
Eső dobol párkányodon,
Az óra hangosan ketyeg.

Pár újra átgondolt beszélgetés,
Néhány átvirrasztott éjszaka,
Egy többé meg nem írt levél,
Dal, mi fel nem csendül már soha.

Legényes

Hangol a zenekar, kezdi a rendet,
Legények, lányok körbe kerengnek.
Végre a hegedű csak belevág,
Csujjog a táncszó, dobban a láb.

Egyszerre mozdul a sok legény,
Szemükben villan büszke fény.
Lendül a ütem, gyorsul a tánc,
Az arcokon kisimul minden ránc.

Lányok a legényest csoportban nézik,
Egymásba karolva szóval kísérik.
Csúfol a versike vagy dicsér:
Legényt leány szeme is felmér.

Csattan a csizma, toppan a talpa
Szárnyal a zene, röpít hatalma.
Tapsol a kéz és szökken a láb,
Villantson a csizmád új figurát!

Verbunkosra vált a ritmus,
Igazodik hozzá a táncszó rigmus.
Most ritkábban lendül a láb,
De kiveri a tenyered a szinkópát!

Gyorsít a prímás, húzza a vonót,
Tartsa a szíved az őrült tempót!
Kidől a gyenge, de táncol a java,
Ki végig járja, ma nem megy haza!

Adóvevő

Rádiód bekapcsolod, s vételre állítod:
Az éterből özönlenek a kódolt mondatok.
Nyerni akarsz? (És ha nem? Még az is lehet!),
Hangold csak be figyelmesen készülékedet!

Rossz a vétel, s elhibázol pár üzenetet?
Nem érted meg a későbbi eseményeket.
Jó a vétel, de az adás mégsem érthető?
A hiba a dekóderben is kereshető.

Célodat te sem tudod, bár jó az adó:
Adásodat nem érti meg majd a fogadó.
Adóvevődre jól ügyelj: ha rossz az üzenet,
Nem egy csatát, a háborút is elveszítheted!

Szolgálati közlemény:

Hogyha félreértettél néhány üzenetet,
Máskor hangold figyelmesebben dekóderedet!

Rosszul összerakott világ

Néha-néha úgy tűnik,
A világ nem jól működik:
Rosszul van összerakva.
Megoldasz egy problémát,
Újra szüli önmagát,
S újabbnak lesz anyja.

Majd semmi sem sikerül,
A szerencse elkerül,
Peches lesz az élet,
S bármi jó történt veled,
Még csak észre sem veszed:
Rossz oldalát nézed.

 

(Le)rázós Rap

Rázd le ma|gadról |gondod|, bajod, mint| kutya |a vi|zet,
Úgyis csak |annak |áll a |világ|, mindig, a|ki fizet.
Ha |nincsen |pénzed, hát |dögölj |meg, |ez a |kilá|tás,
Úgysincs |semmi |könyörü|let, |semmi |belá|tás.

Húzd az |igát |nap, nap u|tán, ha |elka|pott a |szíj,
És ha |pofán |vágnak a |szívla|páttal, |fogd be a |szád, ne |ríj.
A |kemény |életet |megszo|kod, ha |korán |kezded |el,
Csecsemő |korban |éppen itt az |ideje, ha |elfo|gyott a| tej.

Hát |rázd le ma|gadról |gondod, |bajod, mint |kutya |a vi|zet,
De ha |elfogy egyszer |majd a |türelmed |végül, |lesz, aki |megfizet!

Már egy hete csak az Ünnepre gondolok

"Irgalom Édesanyám,
Jaj Mama, nézd csak,
kész ez a vers is!" - József Attila

Már egy hete csak az Ünnepre gondolok.
Felkészítem szívemet arra,
Milyen is lesz majd, ha végre
Eljön az Ünnep szép napja.

Teltek szorgos hétköznapok,
Kezem alatt égett a munka,
De voltak olyan pillanatok,
Mikor készültem már az Útra.

Bárhogy is lesz, új szakasz kezdődik,
Elmúlik most majd a régi.
Félek az ismeretlentől kicsit,
De akarok újra remélni.

Már egy hete csak az Ünnepre gondolok,
Arra a gyönyörű napra,
Mit ma jövőm még magában hordozott,
De felvirrad majd holnapra.

Ünnepnapok

Ünnepet várva öltöztesd fel
Lelkedet ünneplőbe!
Templomba sem úgy megy az ember,
Mintha menne kapálni, vagy krumplit szedni, a földre.

Jő a Karácsony, vagy itt van a Húsvét?
Eljön Kedvesed, végre, a Drága?
Söpörd ki magadból lelked minden szennyét,
Életedet takarítsd tisztára!

Mint a Karácsonyt váró gyermek,
Nyitogatja a naptár ablakait,
Te is úgy készítsd fel lelked
Ünnepeidre: nap-nap után kitárva újabb rejtekeit!
 

Emberszerkezettan

A vegyi elemek reakcióiban minden számítható:
a vegyérték arányok és elektronegativitás különbségek,
a töltés különbségek,
az ion- és atom méretek arányai
megszabják a vegyületek kötéseinek erősségét,
az ionrácsok konfigurációját és tartósságát.

Végy néhány atomot vagy iont, 
és megjósolhatod,
reakcióba lépnek-e egymással,
és, ha igen, 
milyen körülmények között,
és, hogy a reakcióhoz szükségük lesz-e katalizátorra.
Megbecsülheted, 
heves lesz-e reakciójuk, vagy lassú;
számíthatod, 
hogy ennek eredményeként mennyi energia szabadul föl.
Megjósolhatod, 
hogy az ily módon keletkező, új anyag stabil lesz-e,
vagy kis külső hatásra is könnyen felbomlik.

Vajon az emberi lélek mely ionméretének aránya,
milyen elektronegativitás- vagy elektromos töltéskülönbsége,
miféle belső polarizációja szabja meg,
hogy az ember-ionok véletlen, vagy katalizált találkozásai során, 
heves reakcióval vagy lassú folyamat révén
létrejön-e új szerveződési szint?
Hogyan jósolhatod meg, hogy ezen új szint keletkezése
milyen és mekkora mértékű boldogság-energia felszabadulással jár
és milyen tartós kötést hoz létre?
Vajon e kötések felszakadása majdan
melyik újból szabaddá váló vegyértékű ember-ionban
milyen mértékű boldogság-energia csökkenést okoz?

"A kérdések kérdése ez, s nem a lenni, vagy nem lenni"