Olykor, bár másra gondolok,
belém hasít: majd meghalok.
Nem szörnyű ez a gondolat,
mert elűzi a gondokat:
Nem lesz utána hiába-vágy,
úgyis hidegen marad az ágy,
hideg a szív, és nem dobog,
amikor már halott vagyok.
Nem feszül többé fölém az ég,
amely vagy szürke, vagy néha kék.
Nem hallok madárdalt a fán,
ha meghalok, de nem ám!
Olykor, amikor magam vagyok,
halálra volna néha ok,
de olyan hideg a gondolat,
hogy elűzöm gyorsan a gondokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.