elemeire hull a valóság kockája.
Táguló hasadékokból támad a sötét;
minden fényt kiűz nemsokára.
A buborék egyre tágul, belsejében
sok új, kisebb semmi keletkezik,
s én nem hiszek végében, sem elejében;
ember-voltom csak magamban rejtezik.
Archimédesi pont kellene, hogy legyek,
stabil, fénylő, irányt mutató,
de az űrt folyton bedongják a döglegyek
szívó szájuk vad, tátott, mohó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.