még észre sem vette,
hisz' jól ment a verkli
mindig, reggel, este,
ha kellett, délután,
az éjbe nyúlóan,
ha így megy itt Budán,
hát nem bánta: jól van.
Átélt még egy ilyet,
egy bő félév múlva,
még csak meg sem ijedt:
nem volt nagyon durva.
Próbálta kivárni
a rendet fejében,
mi mást tenne bárki,
ha lenne helyében?
Zavarta azonban
a jajgatás nagyon,
de azt mondta nyomban:
nem baj, majd megszokom.
Sosem volt ilyesmi,
nem történt még velem,
kár lenne feladni
ettől az életem.
De az eset később
ismétlődött gyakran,
attól volt már félő,
egyszer majd bekattan.
A nők elkerülték,
- barátnőnek hála -
alig-alig kérték,
hívták vacsorára.
Aztán úgy gondolta,
a fele sem tréfa,
hogy néha már olyan,
mint egy marharépa:
csak fekszik ott csupán,
mereven a plázson,
titkolni próbálván,
hogy hülyének látsszon.
Akkor orvoshoz ment.
Az elmondta néki,
hogy jó gyógyszer nincs, de
nem kell nagyon félni.
Sokáig elélhet
ájulással Pesten,
csak arra vigyázzon
mindig, el ne essen.
Őt a hír ellenben
felizgatta nagyon,
hogy akkor átessen
egy újabb grand malon.
Az orvos kiáltott:
Siessen már nővér!
Ha nyelvét harapja,
nem folyik itt művér!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.