Áll a szívem, nem dobog,
immár egy éve.
Pedig hátast sem dobok,
ahogyan kéne.
Csak élek, mintha életem
még tovább folyna,
a csönd és a félelem
velem nem volna.
Áll az agyam, nem forog
megállt az ész.
Csak magamnak dúdolok,
és nem merész
a forma, és a tartalom.
Semmi komoly:
csak rágódom a sorsomon,
mint könyvön a moly.
Áll az élet, nem lobog
bennem a láng.
Magammal jól kitolok,
mintha alánk
nem rakna elég tüzet
maga a lét.
Nézem keménységüket:
fejjel falakét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.