itt, a parton folyton fúj a szél.
Magányomból, hittem, majd kilátok.
Amíg él, az ember csak remél.
Hullám mossa jéghidegen lábam,
előttem a sötét víztükör,
és én nézem csak, halálra váltan,
a szegélye, mint a krétakör:
húzna egyre magába a tenger,
szívna fel a csillaggyűrűs ég.
Üres a tér. Semmi bottal nem ver,
mégis, ebből már nagyon elég.
A nagy víz most hullámzik szelíden,
elültek a rémítő zajok.
Gyenge szellő szórja szerte hírem.
Azt sem tudja senki, hogy vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.