Még mindig nem csak egy lettél
a sima, kerek kavicsok között.
Lassan elmúlt kettő tél,
s a szív is jégbe öltözött,
hogy összekoccant lent, a parton
a két kőzetdarab.
Egy karambolnál nincsen pardon:
az egyik törött marad.
Siklott, és kacsázva pattant,
ha dobták, a víz színén,
a jeges, hideg vattapaplant
megolvasztva vén szívén
annak, aki rátalál,
és formát ad neki,
nem tudván, hogy mint a halál,
a szívet törheti.
Ezernyi kavics lenn, a víznél,
fényben csillogó,
elmúlik majd további tíz tél,
újra elolvad a hó,
és az ezernyi tarka szín közül
egy marad, ami a szívig ér,
egy, amelynek a szív örül,
mert több a többinél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.