egyre csak folynak belőlem dalok.
Bár viszik szennyemet messzire el,
hiába üvöltök, csak csend felel.
Amikor véget ér a délután,
fölveszem magamra magány ruhám.
Hangtalan ordítok az égre fel,
üvöltésemre csak csend felel.
Sarokba szorítva reszketek én,
hogy kivezessenek már nincs remény.
Megmarom kezed, ha nem veszed el,
üvöltésemre csak a csend felel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.