Tiszta papírt piszkít a kezem.
Hogyha a ritmus reggel előkap,
van, hogy reggelit már nem eszem.
Vágy, egyedüllét izzik a dalban,
mint a parányi rőzse-dalok,
nekem is arról szólnak halkan,
hogy alig éltem, és meghalok.
Hajnali táj. Most indul a mozdony.
Döccen a, rándul a vonat velem.
Új nap, újból kiszakad egy horgony.
Elsodródik az életem.
Erre a papírra nem lehet írni.
Nem fog rendesen rajta a toll.
Hogyha az életet lehetne bírni,
nem lenne az ember oly lator:
nem frusztrálná folyton az élet,
hogy nem fog a toll, vagy nincs levegő,
elhagyhatná a féreg-létet,
lepke lehetne, fenn lebegő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.