Ólmot próbálunk formálni arannyá;
mindegyre csakis ezen jár agyunk,
s jó, ha közben nem változunk varanggyá,
mert mára kevés királylány maradt,
aki varangyot csókolna szájon.
Pedig kéne, még életünk alatt,
hogy lelkünk a való fölött szálljon.
Az ólom nem való pillangónak,
ha repülne, a sárba rántja azt,
vízen sem úszik az ólomcsónak,
a változáshoz egyetlen malaszt
kell, hogy átalakítsa arannyá.
Másként az ember a fenébe hagyná.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.