A légritka táj, a sívó, vörös homok,
ahol az marad, aki eltökélt, konok,
helyben is megteremhet a szívben. Semmi
nem is indokolja, hogy századokon át
hajszoljuk az értelmetlen marsi létet.
Azt akár a négy fal között is eléred,
mert a semmi nem kívül, hanem koponyád
ívelt, sötét boltozata alatt terjed.
Nem is kell hozzá más, csak annyi, hogy merjed
bevallani magadnak, hogy nincs mit tenni:
ez a játszma már kezdettől vesztésre áll.
Látod! Soha senki nem lázad, kiabál:
a vörös magányért nem kell Marsra menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.