Szürke katyvasz most ott fenn az ég is,
mint néhanapján idelent szívem.
De fejemet fölemelem mégis,
változik-e valami a színen?
Napok óta lóg az eső lába,
lomhán úsznak a komor fellegek.
Az időtől? Úgy érzem, hogy árva
szívem néha ritkábban vereget.
Hogyha Napunk még egyszer kisütne
ködöt, felhőt eloszlatva széjjel,
nem lenne az ég sem ilyen szürke,
talán élhetnénk még szenvedéllyel.
Kavaroghatna katyvasz az égen,
mégis boldogok lennénk, mint régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.