(Kosztolányi Dezső: Kétségbeesés c. verse ihlette)
Megint vörösen kelt föl a Hold.
Háború van, mint nem régen volt.
Várom, hogy majd hozzám is elér,
amint az utcán patakzik a vér.
Nap-mint nap hallom, olvasom,
nem járhat más népnek haszon,
csak nekünk, és ebben benne van:
soha nem élhetünk boldogan.
Ha kívülről nézném, akkor talán
látnék életet Isten asztalán,
de belülről nézve összezuhan
minden. Mire jó ez, Uram?
Verset írok, és olvasok,
és szívem szorítja egy marok,
amikor reggel fölkelek,
mert sötétednek a reggelek.
Megint vörösen kelt a Hold.
Lehet-e élő, aki holt?
Mehetek még az úton, ám
meddig megy rajta az unokám?
Lesz-e élete, emberi,
vagy a világot felveri
az emberi önzésnek gyoma?
Marad-e emberség nyoma?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.