hogyha a szívemből nagy falatot eszel,
maradjon csak roncsként dobogva mellemben,
hogyha úgysincs, akit igazán szerettem,
de miért vetted el fiamtól a létet?
Hogyan képzelted, hogy majd tisztellek téged?
Mit képzelsz magadról? Neked szabad mindent?
Hogyan is tiszteljem így benned az Istent?
Ahogy én nem kértem, nem kérte fiam sem
éntőlem, sem tőled, hogy megszülethessen.
Ha már létre hívtad erre a világra,
miért nem tetted, hogy ne élhessen hiába?
Vagy nem is hiábavaló az élete,
és azt kérded tőlem vele, hogy "érzed-e,
nem minden az ész, ha szívnek vagy híjával?
Úgy csak perlekedsz majd az egész világgal."
Érteném, hogy szívem a kereszten szenved,
hogyha egy szemernyit hittem volna benned.
Így meddő az ima, nem jogos a kaddis,
úgy sem ér sehova, csendbe hull a vád is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.