2015. október 30., péntek

Ködrongyos reggelen

Az ablakon túli ködrongyokból
vicsorítja fogait rám a való.
Csorba, lyukas, hiányos fogsor,
kiharapja mégis azt, ami jó.

Álmot morzsol odvas zápfogán,
vágyat őröl, nyállal keverve azt.
Ha a köd felszáll, talán délután,
többé akkor sem lelhetsz már vigaszt.

Tudom, hogy mi alakítjuk a létet,
belülről izzik ki az egyéni jövő,
és ha nem tartlak karjaimban téged,
csak a halál, ami a jelenből kinő.

Hát így morzsolom én is magam
csorba fogakkal életen át.
Ezért idézi oly ritkán szavam
a létnek napfénytől zengő mámorát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.