Késő éjjel a fűben ültem,
az égre néztem fel
(másnap reggelre jól meghűltem,
de ma már nem érdekel).
Az ég sötét volt, fénylő csillagok
ragyogtak, mint gyémánt szemek,
arra gondoltam, ma még itt vagyok,
de holnapra talán már elmegyek.
Az éj kapui zárva maradtak,
és zárva előttem a menny.
A csillagok eddig mindig hallgattak,
nem mondták: erre menj!
A csillag él. Sok millió
év múlva még fenn ragyog.
És én eltűnök. Addig egy fikció
ártatlan áldozata vagyok.
Mert fikció, hogy életem
a világra hatással lehet.
Csak érzés és gondolat van velem,
a semmibe vész, amikor elmegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.