Már csak parázslom, nem lobogok.
Ágak lengnek az ablak előtt.
Elvitted magaddal a levegőt.
A sűrű köd szinte eltemet,
fölzabálja a lelkemet.
A ritmus a fejemben úgy zakatol,
mintha várnál még valahol.
Miért is lettem ily konok,
most szétszaggatnak a démonok.
Ködös alakjuk rettenet,
hiszen egyedül élni nem lehet.
Ha nem süt a Nap fel újra még,
az életből már ennyi elég.
De ha a köd mégis messzire száll,
szíved a szívemhez visszatalál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.