Az este három témája

Sok minden kavarog a fejemben ma este,
és nem jutottam íráshoz ma még.
Elkapni kellene, és forma-kalitkába
zárni azt a pár gondolat-madarat,
mi fejemben zenél.

Az elmúlt napok történéseiből -
már, ami közvetlenül érint engemet,
valahogyan az szűrődött le nekem,
megint kihagytam életemből
valamit, mi majd oly fontos, mint a szerelem.

Amikor a múlt héten elbúcsúztam Tőle -
tudod, az érettségi találkozó után -,
meg kellett volna kérnem, azt hiszem,
szép szóval, egy baráti ölelésre
mi még így, harminckilenc év után,
is sokat jelentett volna nekem.

Persze, eszembe sem jutott ilyesmi.
Sosem voltam "rámenős" legény.
Harminc évnél is több telt azóta,
és hasonlóra akkor sem volt remény.

Csak utólag - lépcsőházi gondolkodóként -
jutott eszembe, hirtelen,
milyen sok ölelést mulasztottam eddig:
szinte csak erről szól egész életem.

A másik téma, ami kissé mellbe vágott -
és ennek isszátok most a levét -
bár a fentiekhez képest ennek súlya nincs,
megkaptam az első szakkritikákat
- egy irodalomhoz értő juttatta el hozzám üzenetét, -
hogy milyen amatőr írások verseim.

Ezzel nagyjából tisztában is voltam.
Nem is ez volt, ami meglepett,
hanem attól feküdtem ki szinte holtan,
ami az érvelésben szerepelt.

A versek "üzenete" nagyszerű
- szigorú kritikusom szerint -
csak a formája ne lenne olyan együgyű,
mindjárt jobban szaladnának gondolat-rímeim.

Azazhogy... épp ez itt a fő gond:
éppen az, hogy görcsösen ragaszkodom
a ritmus és rím nyűgéhez
- már amikor tőlük bénán el nem rugaszkodom.

Hiszen nem a ritmus és rím teszi a verset -
így szól az üzenet.
De akkor honnan szedjek reá merszet,
hogy írásaimat versnek nevezem?

Az is igaz persze, hogy nem szükséges
bárhogyan is nevezni írásaimat,
hogyha akad néhány olvasó, majd minden este,
aki átveszi belőlük gondolataimat.

Márpedig ilyen - jól tudom - van nehány,
hiszen követem reagálásaikat,
ennyivel jobb a helyzetem, mint akár
valaha, Kosztolányinak,
aki csak abból ítélhette meg,
milyen a fogadtatás,
hogy mennyi könyve fogyott a boltokban,
és milyen kritikát írt valaki más,
akit ő már szaktekintélynek tartott,
és ízléséhez igazítva
írt le esetleg pár újabb mondatot.

Nahát, ez az a két téma,
ami ma este lefoglalja agyam,
no meg még beszélhetnék róla,
hogy a bozóttal is haladtunk alaposan.

Jól elfáradtam, tegnap is, ma is.
Így van ez, ha valaki csak ritkán mozog,
de a terület egy szép részéről
sikerült már kiirtanunk minden gyomot.

Holnap szünnap a bozótirtásban.
Segítőim nem érnek rá, hogy segítsenek nekem,
de a hét végén még vár további négy nap,
amikor még nyomathatjuk tovább, erőteljesen.

Kicsit hosszúra sikerült az írás.
És nem is hiszem, hogy verset írtam most,
hiszen csak gondolataimat jegyeztem itt le,
mint valamikor kamasz-naplómba minden este,
azokban a régmúlt időkben, egykoron.