Hajnali feltámadás

Fél öt, és én fölriadtam.
Ágyamon fekszem újra, mozdulatlan.
Madár sem szól, szellő sem rebben,
csak én heverek egyre éberebben,
szívemet fogja, szorítja benn
marokra görcsös, fojtó félelem;
hiába minden: oly reménytelen;
miért is éltem eddig életem?

Lámpáért nyúlok, villanyt kapcsolok,
fülemben vér viharzik, szívem hangosan dobog.
beötlik négy sor hirtelen fejembe,
tollat, s papírt fogok hát kezembe,
és most itt heverek üres füzet fölött,
hogy szívembe a vér visszaköltözött.

Fél óra még.
Egy új nap kezdődik megint.
Ettől sem várok jót,
tapasztalat szerint.