Máskor inkább nem mondok semmit

Máskor inkább nem mondok semmit.
Nem fejtem ki véleményemet.
Az egész biztosan nem ér meg annyit,
hogy megint összevesszem veled.

Ez az egész egy hülyeség.
Soha nem is volt más,
de most már egy szó is elég,
hogy elmúljon bármiféle nyár.

Hogy' is gondolhattam valaha,
Hogy bármiben is egyetértünk majd veled,
Mikor mindig is hiányzott közöttünk
Az egymásra figyelő szeretet?

Pedig az én helyzetem nagyszerű
- most megtanulhattam volna, egy életre, megint -,
ha másokéval összevetve nézem,
akik sokan ismerőseim.

Hiszen én most is fűtött szobában ülök,
és fülhallgató van fejemen,
a Valentyne Suitet hallgatom,
míg e sorokat gépelgetem.

Újabban ilyenekkel győzködöm magam.
De azt mégsem érem el vele,
hogy kevésbé leszek boldogtalan,
csak mellé még bűntudattal pakolom szívemet tele.

Lehet, hogy túl érzékeny lettem?
De inkább elvonulok,
minthogy ott hangosan kifakadjak,
mert az tök fölösleges dolog.

Angol mondja: "keep smiling",
bár pofámon a bőr szétszakad,
akkor sem akarok vágni
többé már ocsmány arcokat!