Gyerekkorom vasút mellett éltem.
Ha Szergej húzott el, rezgett a ház.
A tévéfilmből kihagytunk pár percet,
És csak később vettük fel fonalát.
A töltésen puska lőszert ástunk
- Negyvenötben itt is volt egy front -,
Néha-néha éleset találtunk,
Tudtuk jól, hogy ez tiltott dolog.
Érmét tettünk a vasúti sínre.
A tíz filléres öt centisre nyúlt;
Míg a szerelvény elhúzott végre,
A csapat a bozótban lapult.
Búvóhelyet vájtunk ott magunknak.
Akkor nem volt még hajléktalan,
Hogy a bozótba húzódott volna,
Kinek léte kilátástalan,
De mi csapdát állítottunk annak,
Aki illegálisan behatol,
Természetesen egyikünk bánta
Fél évig kórházban, valahol.
Hétvégeken messze csavarogtunk.
Miénk volt az egész nagyvilág.
A folyótól a hegyekig jártunk,
Ismertük a környék zeg-zugát.
Mire felnőtt lett belőlem aztán,
Véget ért a kalandok kora,
Csak szép emlék maradt a csavargás,
Mit nem adnék semmiért oda.
Köszönöm, hogy olvashattam!
VálaszTörlésA valós időben a ködös múltba tűnt gyermekkor élénk színekkel felvázolt múlhatatlan emlékképei generálták a saját kölökkori eseményeket, amelyek bár más "díszletek" között zajlottak, de sok hasonló élménnyel tették gazdagabbá az "aranykort".
hát,Te sem voltál az az "áldott jó kisfiú"...:)))...tetszett.
VálaszTörléstetszik ahogy belecsempésztél,egy csipetnyi politikát..:))
VálaszTörlés"Akkor nem volt még hajléktalan,
Hogy a bozótba húzódott volna,
Kinek léte kilátástalan,"