2010. október 9., szombat

Egy másik életben


Egy másik életben minden másképp lenne.
Nem ülnék egyedül gépnél minden este.
Nem lenne magányos minden éjjelem,
most is hevítene  forró szerelem.

Egy másik életben biztos másképp lenne.
Enyém lett volna szívemnek szerelme,
és Tőle lenne három gyermekem,
és szeretnénk egymást minden éjjelen.

Egy másik életben, tudom, másként lenne.
Egyedül élne özvegyem, a beste,
aki engemet a sírba elrakott,
akit én utánam szerelme elhagyott.

Egy másik életben az élet másként lenne.
Magányban élnék, élve eltemetve.
Nem lenne bánat, öröm szívemen,
nem nyitna ajtót reám senki sem.

Egy másik életben még így sem lehetne.
Nem ülnék gép előtt, ha jő az este.
Nem lenne sok barát, akivel beszélhetek,
aki értőn olvassa minden versemet.

14 megjegyzés:

  1. így már értem...elősször nem volt csak az első 2 sor...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem az emberek nagyon nagy hányada mondja azt, hogyha újra kezdhetném, teljesen másként csinálnám.
    De ezt az egy életet kaptuk, s ha már elszúrtuk, abból kell a lehető legjobbat kihozni. Aki pedig szerencsés volt, és úgy éli az életét, hogy semmit nem bánt meg, az pedig hálát adhat minden nap Fortuna kegyéért.

    VálaszTörlés
  3. lehet akkor azt írnád:
    "nem kellett volna nekem ez a három gyerek
    csak egyedül nyomkodhatnám éjjelente a gépemet"...:))

    VálaszTörlés
  4. Nincs tovább. Nem jut több az eszembe. (szénégető a Süsü a Sárkány-ból) :)

    VálaszTörlés
  5. Alig merem hozni, de talán egy egyest kapok rá. Ha nagyon nem tetszik, nyugodtan szedd le. De azért örülnék, ha tetszene.




    Hullj eső, halkan szitálj, kiszáradt szívvel a világ vár.
    Elég volt a fájdalom, amelyben teltek évszázadok.
    Hullj eső, csak szállj le ránk, mint örömkönnyek milliók arcán.
    Nézd a föld pár búcsú kört még ír az égben, csak végre jöjj.
    hát hullj eső a szíven át, de át is ázhat minden ruhám.
    Csak hullj eső, nem érek rá semmi másra én, ha a menny szitál.
    Mint a víz is visszaszáll, mint pára felfelé tör eső után,
    úgy emelj fel, eső vigyél sok száraz szívet az Úr elé.
    Eső csak hullj a szívünk föld, belőle nagy fa hadd nőjön föl,
    és sok madár leszálljon rá, hogy megtalálja Isten Fiát.
    Hát hullj eső a szíven át, de át is ázhat minden ruhám.
    Csak hullj eső, nem érek rá semmi másra én, ha a menny szitál,
    semmi másra én, ha a menny szitál.

    Gyógyító eső szitálj, és újra él az őszi táj, ez a világ, ez a világ,
    hozz a földre új hazát, szomjas szívünk úgy kiállt, hogy gyere már, gyere már!

    VálaszTörlés
  6. De sem úgy sem amúgy nincs.Így kell elfogadni ahogy most van.
    És a végén fogalmazod meg a lényeget hogy:"Egy másik életben még így sem lehetne."
    Akkor élj a mának!:) ...és nyomkodd a gépet:)..ezt szeretettel mondom,de ahogy elnézem itt mindenki nagy-nagy tisztelettel és szeretettel ír neked,hát kell ennél több?

    VálaszTörlés
  7. Az utolsót tényleg "on-line" írtam, mert még kellett, éppen emiatt. Az elején a többi "kegyes csalás" volt, mert bár sorról sorra gépeltem be, de előre készen volt.
    Amúgy a nick nevedről mindig egy táncos jut eszembe, harminc-egynéhány évvel ezelőttről: az együttesben, ahol táncoltam, volt egy lány, őt hívtuk "csibi"-nek. Csinos csaj volt, ha jól rémlik, orvostan hallgató.

    VálaszTörlés
  8. "Amúgy a nick nevedről mindig egy táncos jut eszembe, harminc-egynéhány évvel ezelőttről: az együttesben, ahol táncoltam, volt egy lány, őt hívtuk "csibi"-nek."

    Nép táncoltál fogadjunk:)Remélem neked kellemes emlékeket idéz fel ez a név:))

    VálaszTörlés
  9. Igen, néptáncoltam. Csibihez semmi közöm nem volt, de, mint említettem, csinos lány volt. A valódi nevére nem is emlékszem már.

    VálaszTörlés
  10. "Csibihez semmi közöm nem volt,"
    Jaj te mondtam én ilyet!? :) Csak tudod van olyan hogy valakiből a név rossz emlékeket hoz a felszinre és reméltem hogy a nick nevem nem zavar téged.De örülök hogy semmi ilyen nem történt.:)
    ...Helló és most eszedbe juttattam egy jó témát a nevemmel.lehet a boldog időkről írni.:)

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.