"Nem tudom, nem lehet! Értsd meg most már végre!
Nem kacsingathatok megint új mesére."
"Gyűlöllek, utállak" így hangzik a szöveg.
Szavak, melyeket még pár hasonló követ:
"Csak azért élek egy fedél alatt veled,
mert egykor fölvettem nevemhez a neved,
és bárhová megyek, jobb sehol sem várhat.
Az életem is a te lelkeden szárad."
Hogy a szó elhangzott, megfagyott a világ.
Sötét lett a napfény, elszáradt a virág.
Sűrű ködbe került mind, mi világos volt,
eltűnt minden élő, nem maradt más, csak holt.
Szétesik a világ, szétmállik az élet.
"Kizökkent az idő", s egyedül úgy félek:
Magamban sincs erőm rendet teremteni,
el kellene menni új létbe kezdeni.
Ordas karmok nyújtják, torzítják kezemet,
lábfejem helyére paták keményednek.
Szörnyeteg néz vissza, tükörbe, ha nézek,
állat lett emberből, silány, alja lélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.