Harminc éve születtem,
vagy kétszáz, talán?
Asszonyt még nem szerettem.
Nem vágyódnak rám.
Retteg tőlem minden nő,
ki közelembe ér.
Félelem süt a szemekből,
megvadít, s a vér
ízét alig várom már
a nyelvemen,
elborítja elmémet
a fertelem.
Tudom jól, hogy nem szabad,
mégis megteszem:
minden héten egy újabb
szüzet megeszem.
Falaim közül soha
ki nem mehetek,
elindulni sincs hova:
eltévedek.
Egy reményem van nekem,
hogy eljő talán,
és elveszi életem
egy délután
egy hős, aki majd védeni
jön tőlem őt,
akit aznap megenni
hoznak, a nőt.
Érdekes témákat találsz. Hogy jut eszedbe pont erről írni??
VálaszTörlésNem én vagyok az első :-D
VálaszTörlésDe (félig) komolyra fordítva a szót: A hősöket mindenki ismeri, aki legyőzi a sárkányt (vagy a bikafejű szörnyet) és megmenti tőluk a hercig nőt (vagy királylyányt). De senki nem szól a szörnyről: az csak úgy ott van, hogy legyen kitől megmentegetni?
Végül is írhattál volna a királylányról is!:)
VálaszTörlésMég nem voltam lány (nő, asszony). Még az is lehet, hogy ez már kiderült. Én is csak egy férfisoviniszta disznó vagyok azért röfög a hangom is).
VálaszTörlésKülső szemmel gondoltam te!:)
VálaszTörlésMinotaurusz sem voltál nem igaz!?:)))
No, ebben már nem lennék olyan biztos: azt hiszem, inkább az lehettem, mint Theseusz.
VálaszTörlés