Autizmus

Tizenhat éves, és a lányok
kerülik, mint a tüzet.
Nem beszél, és ha megszólal,
sincs benne köszönet.

Egy kiló cukrot sem vesz a boltban:
nem is tudja, mi az.
Ha forró a leves, csak akkor fújja,
ha mondom. És nincs panasz,

hogy megégeti a száját néha,
csak fejét rázza ő,
hogy csökkenjen fájdalma így a
szintre, mi elviselhető.

Rongyosra hallgatott kazettáit
nyúzza szüntelen.
Az új dolgokra nem fogékony,
és nincs benne türelem,

de, ha fejébe veszi, hogy sétálni indul,
bárhogy is szakad az eső,
nincs, ami eltéríti szándékától,
ilyenkor türelmes ő:

Kivárja nyugodtan, míg megszánja
egy hozzátartozó,
és, ha indulhat végre máris irány a
kedvenc: a metró.

Ha kérded tőle, mit is szeretne,
mindig mutogat,
száját ritkán hagyják el
magától szavak,

bár utánad mondja, ha kedve van,
pár próbálkozás után
a nyelvtörőt, meg egy mondatot,
mint, hogy "Szevasz, kiskomám!"

Hogy élete a miénknél mennyivel
lesz majd nehezebb,
ezt a jövőt máma még
becsülni sem lehet,

hiszen, míg élünk, lélegzünk,
és szívünk dobog,
szolgálni fogjuk mindig őt,
amíg a Föld forog.